– Mit mond ma az átlag amerikai, ha találkozik egy ismerősével az utcán?
– Panaszkodik.
– Furcsa, mert úgy gondolná az ember, hogy ez egy szélsőségesen optimista nép, ez az amerikai mítosz egyik legfontosabb eleme!
– Hát ez most elveszett. Olyan válságról van szó, amit nem lehet letagadni. És láncreakcióként működik a jelenség. Először a kisboltok forgalma esett vissza, aztán az egészségükre kezdtek kevesebbet költeni az emberek, aztán szemtanúk szerint olyan sátortáborok létesültek például az álomvárosnak számító Las Vegas környékén, ahol a bankválság áldozatai, a házaikból kilakoltatott amerikaiak élnek. Ezt persze még véletlenül sem mutatja meg semmiféle hazai liberális vagy atlantista média sem, hiszen azonnal összeomlana az erős és befolyásos Amerikáról mint a demokrácia legfőbb támaszáról alkotott kép.
– Hogy néz ki napjainkban az amerikai társadalom? Maradt-e még valami a jellegzetes jenki kultúrából?
– Maradt, de erősen fogyóban van. Megállíthatatlanul zajlik az ország déli határain a latinok bevándorlása, s különös helyzet alakult ki körülöttük. Az illegális, spanyol ajkú bevándorlók már tíz évvel ezelőtt is hatalmas tüntetéseket rendeztek Los Angelesben ahol segélyeket, valamint ingyenes egészségügyi ellátást követeltek. Hangsúlyozom, illegális bevándorlókról van szó, akiket ott, helyben összefogdoshatott volna a Los Angeles-i rendőrség. De nem, ehelyett tárgyaltak velük a város vezetői.
– Mit szóltak ehhez az adózók?
– Botrány lett a dologból. Egyébként sehogy sem akarnak szűnni az efféle cirkuszok. Fél évvel ezelőtt az arizonai kormányzó azt mondta: elég! Merthogy van egy szövetségi törvény az illegális bevándorlással kapcsolatosan, s ő azt innentől kezdve alkalmazni szeretné. Azonnal fölüvöltött a liberális kórus. Itt mutatkozott meg, miféle párhuzam húzódik az amerikai latinkérdés, s a magyarországi romaprobléma között. Rögtön lerasszistázták, lefasisztázták Arizona állam kormányzóját.
– Obama hogyan viszonyult mindehhez?
– Az elnök? Ő is élesen elítélte Arizona kormányzóját, ezzel tulajdonképpen nekiment az Egyesült Államok egyik legfontosabb szövetségi törvényének. Vicc az egész.
– Igen, de a hazai liberálisok is mindig arra hivatkoznak, ez egy olyan migrációs folyamat, amelyet elsősorban a Dél-Amerikára jellemző szegénység, s a rossz szociális állapotok váltanak ki…
– Ez csak népbutítás. Az a helyzet, hogy az amerikai határőrség a legkorszerűbb eszközökkel sem képes megvédeni az ország déli határát. Ömlik befelé a bevándorlók tömege, akiknek jelentős része természetesen nem dolgozni jön, hanem drogot árul, lopásokat, betöréseket, rablásokat követ el, illetve bekapcsolódik a szervezett bűnözésbe. Az sem ritka, hogy latin bandák fényes nappal, az utcán erőszakolnak meg nőket, leányokat. És szinte minden ellenállásra lőnek. Gyakorlatilag egész Dél-Arizona élhetetlenné vált.
– A pionírok lesöpörték volna ezeket a bandákat...
– Lehet, de ma huzavona megy a kérdésben, és nyomul a Magyarországon is jól ismert, visszataszító liberális politika, amelyet egyébként épp a bűncselekmények áldozatai érdekelnek a legkevésbé. Noha ez a politikai csoport szavakban ott is mindig a humanizmus eszméiért száll síkra.
– Ki áll ennek a hátterében?
– Ugyanazok a világhatalmi centrumok, amelyek Magyarországot is erre a pályára csúsztatták. Fél éve, amikor Arizona kormányzója a liberális támadások kereszttüzébe került, a média készített egy közvélemény-kutatást. Kiderült, hogy az Egyesült Államok lakosságának legalább a hatvan százaléka Arizona kormányzója mellett áll. Erre a közvéleményre azonban cseppet sem kíváncsi a világ legdemokratikusabbnak mondott államában a liberális hatalmi csoport. Sőt, ha kell, szembemegy vele! Ugyanaz folyik ott, ami itthon. A magyar lakosság nagyon is jól ismeri a romákat, mégis naponta hazudtolja és erőszakolja meg cinikus és provokatív módon ezt a tapasztalatot egy vékony liberális vezető réteg.
– Valamiféle világméretű összeesküvést feltételez... Nem túlzás ez?
– Nézze, ahol olyan fokú civilizáció létezik, hogy van vezetékes víz, illetve van áram a tévé bekapcsolásához, ott ez a hatalom teljes gőzzel próbálja manipulálni az embereket. A végső cél egy gyökereit elszakító, identitását elfeledő embermassza létrehozása. Mert ezen könnyű uralkodni. Épp azért nem jutott sokra például Afganisztánban ez az elit, mert képletesen szólva ott még nagyon fejletlen a vezetékesvíz-hálózat.
– Hogyan élnek a kinti magyarok?
– Mindenütt van egy lelkes csoport, amely ápolni próbálja a nyelvét és a hagyományait. De nagyon kicsik ezek a csoportok, s mindig ugyanazokat az arcokat látni az összejöveteleiken. Az elmúlt években egyébként ezrével indultak meg itthonról Amerika felé a gazdasági menekültek. Fiatal emberek, kiégett lélekkel. Pici, alagsori lakásokban húzzák meg magukat, takarításból, építőipari munkából, jobb esetben bébiszitterkedésből tengetik a napjaikat. Nyilván nem erre számítottak, de azt gondolják, hogy még mindig jobb egy gazdag államban nincstelennek lenni, mint egy szegényben. Ez a Gyurcsány-féle szlogen, az „el lehet menni” valósága.
– Milyen visszhangja van New Yorkban egy hamisítatlan, Mohácsi Viktória-féle akciónak?
– Az amerikai médiában megjelenő reflexiók messze nem olyan hangosak és jelentősek, mint ahogy azt itthon tálalják. Egyébként ehhez nem kell kijönni New Yorkba. Úgy tűnik, az egész rendszer kiválóan működtethető itthonról is, gombnyomásra. Normális és hétköznapi állapot lett mára, hogy a The New York Times az árpádsávos zászlóról vagy Orbán fasizálódó Magyarországáról cikkezik.
– No de a Times a világ egyik legtekintélyesebb lapja! Hogyan képesek látatlanban mindent leírni?
– A hatalom ujjlenyomata mindenütt belemaszatolhat a sorokba. Tom Lantost egyszer megkérdezték, mi a véleménye Magyarország gazdasági helyzetéről. Nem tud róla semmit, mondta, nem jut ideje ilyesmivel foglalkozni. Két mondattal arrébb azonban éles kirohanást rendezett Magyarország ellen, mert ötvenhat fiatal letette a gárdisták esküjét a Várban.
– Ebből is látható, milyen jó, hogy létesül egy intézet Magyarországon, amely Tom Lantos nevét viseli…
– Valakinek biztosan jó lesz. Bartus László nyilván örömódát ír majd róla a New York-i Népszavában.