Gavallér János

Átkozottak

Múlt díszébe öltözött parazita
harsogja: hozz áldozatot!
Vérrel fess győzelmet idióta,
és ha kell, bírál majd új jog!

Csibész trükkök mögött terpeszkedik rád
ugyanúgy ittas hatalom,
s ha kell, érdeked harcba űz naponta,
hogy fényesíts papírjogot.

Rideg agyuk ragaszkodik bűn-gyáván
erőnek hitt hatalomhoz,
nagy nihil semmihez. Halott hit nagyság,
halott hit a bűn Asszonyom!

S nélkülünk mit ér az arany, ha nincs sár?
Iszapbirkózás minden napunk,
újra és újra felkelünk, kell a sár,
szolgálunk, piszkokat vadul.

Nagyúr a kényszer! Lásd, Uram enni kell!
Üssék arcom ezerszer is,
eléjük rakom a holnapot, mert kell,
Uram, míg élünk enni kell.

Uram, nem tudják mi vár rájuk! Nincs hit,
nincs lelkükben nincs szeretet,
kézzelfogható ruhájukba bújt test,
ennyi lett prím-teremtményed.

Tudom, gyengék, gyávák, félnek maguktól,
s megalázzák a másikat,
és megrészegednek a dicsőségtől…
de add vissza Hazájukat!

Uram, látod mit ér arcomon iszap?
Köpnek rá, nincs itt már vigasz,
szentlelkeket tapos agyon emberagy,
arcukon bűn, bohóc-grimasz.

Hajszolta már haszonféreg ezerszer,
s meg tanult ölni, gyilkolni,
mámor ittas pillanatnyi gyönyörért
eladta lelke titkait.

Hazug ruhát ölt, ha kell, színlel, ravasz,
de otthon sír, sír utánad,
rút teste gyarló, vörös ravasz róka,
de lelke ölel, őshazát.

Tudom, gyengék, gyávák, félnek maguktól,
s megalázzák a másikat,
és megrészegednek a dicsőségtől…
de add vissza Hazájukat!

Uram, büntesd a szót, a kígyót, a fát,
de ne büntesd az ártatlant,
mi szegények bírjuk, hátunkon a súlyt,
rakd ránk örökre terhüket…

Tudom, gyengék, gyávák, félnek maguktól,
s megalázzák a másikat,
és megrészegednek a dicsőségtől…
de add vissza Hazájukat!

 2009.01.05.