AZ IGAZI VESZÉLY


           
Az elmúlt héten a tatárszentgyörgyi és egyéb roma hírektől volt hangos a média. Nemzetmentő gondolatoknak immár két évtizede nem adatik annyi tér, mint ami hétről hétre megtölti a sajtót a hatalom érdekeinek megfelelő, erősen irányított témákban. Ha Tatárszentgyörgy, akkor a roma kérdést elemzik a mai politikai bal- és jobboldal médialakájai. Mégsem esett szó arról, hogy a tatárszentgyörgyi kiégett ház és alig mutatott környezete erősen díszlet jellegű, de a körülmények valós veszélyei miatt nem zarándokolnak a helyszínre újságírók tucatjai, hiszen a roma-kérdésről való megszólaltatásukhoz nem ez szükséges. Egyébként pedig a magyarországi cigányok helyzetének megoldatlansága ellenére ki kell mondani: a helyzet veszélyes, sokszor közveszélyes, ám mégsem ez a legnagyobb veszély ma az országban. Bárki belegondol, nem kell attól tartanunk, hogy a cigányság képviselői átveszik a hatalmat a közintézményekben, cigánydiktatúra jön, és a demokratikusnak nevezett kereteket úgy használják majd ki, hogy a soron következő választásokon elsöprő sikereket aratnak.


            A helyzet megértéséhez a nemzetbiztonsági szakértők nyilatkozatait érdemes figyelni. A dolog természetéből adódóan ők nem lehetnek hírforrások, szavaikból mégis lehet következtetni. Elhangzott például, hogy maga a szolgálat is „telepíthet problémát” vagy éppen egy meglévő eseményt lovagol meg. A leglátványosabb nyomozást épp egy telepített probléma esetében lehet véghezvinni. Tatárszentgyörgy mellett az interneten megjelent egy másik település neve is, amely eredendően kevesebb reklámot kapott: „
4600 izraeli katona Táborfalván! Családostól érkeznek Ferihegyre! Az amerikai katonaság éveken keresztül bitorolta a táborfalvai laktanyát, …. most azonban megkezdődött az amerikai katonaság kitelepítése, elmondások szerint elhagyják az országot. Helyettük Izraelből érkeznek katonák, olyanok, akik egy szót sem tudnak magyarul. A hírek szerint repülővel érkeznek csoportokban, sokan családostól, leginkább Ferihegyre. Innen teherautók és terepjárók szállítják őket Táborfalvára. Ezt ferihegyi dolgozók is alátámasztották. Megkezdték a laktanya új kerítésrendszerének az építését, az erődítéseket, őrtornyokat megerősítik, modernizálják. A táborfalvai hadianyaggyár elkerülte a felszámolást, sőt ez is fokozatosan a beérkező izraeli erők felügyelete alá kerül. Táborfalva más szempontból is fontos lehet. Értesüléseink szerint itt vannak a magyarországi atomsilók, melyek a kiszivárgott hírek szerint töltve vannak!” Figyelemkeltő hírek, melyek azonban rövidesen kacsának bizonyultak.
Táborfalva polgármesterének nyilatkozata szerint: „amerikai katonák a délszláv háború idején, 1993-95 környékén voltak Táborfalván. IFOR erőként pihentették itt a váltásokat és képezték őket. Jelenleg sincs itt állomásozó kontingens. Nemzetközi gyakorlatok néha előfordultak, de itt a honi alakulatok kiképzése folyik elsősorban, valamint a NATO kötelékeiben külföldön szolgálatot teljesítő magyar kontingenseké! Izraeli katonák nem voltak és nincsenek Táborfalván.”

Tatárszentgyörgy és Táborfalva: két település egymás szomszédságában, mindössze tíz kilométerre egymástól, Pest megyében. Eddig erről nem esett szó, pedig ha valami történt Tatárszentgyörgyön, elsőként kellett volna felvetni a lehetőséget: lehet-e kapcsolatban Táborfalván állomásozó idegen erőkkel. Ez nem történt meg, igaz a hírforrás is félrevezető volt: „Az amerikai katonaság éveken keresztül bitorolta a táborfalvai laktanyát, valamint a környéken gyakorlatozott, és használta Európa legnagyobb lőterét, a Bakony déli vonulatain (Hajmáskér).” Táborfalva és Hajmáskér összekapcsolása azt sugallhatta, hogy egymáshoz közeli, dunántúli helyszínekről lehet szó. Ha bárki megnézi a térképet, Tatárszentgyörgyöt és Táborfalvát találja egymás mellett, Pest megye déli részén, egyébként Ferihegyről jól megközelíthetően.

A jelenlegi ismeretek szerint kacsának bizonyult hírben mégis van igazság:  „a zsidó befektetők védelmére, katonai egységeket állomásoztatnak a politikailag instabillá vált
Magyarországon, és az izraeli-amerikai érdekeket kiszolgálva atom létesítmény(eke)t tartanak fent hazánkban. Úgy látszik, a civilként ideszivárgó zsidó őrző-védők már nem fogják tudni megvédeni őket.” Az elmúlt évtizedek egyik tanulsága, korszakváltásnak kellett bekövetkezni ahhoz, hogy bizonyos információk napvilágra kerülhessenek. A Kádár-korszakban is voltak atomtöltetek Magyarországon…

Végveszélybe kerülhet az ország, ha roma-veszéllyel foglalkozik és nem annak hátterével. A háttérben pedig nagyobb érdek munkál. A Táborfalváról szóló felhívás  megtévesztő, zsidó érdeket szolgál. Antiszemitának lehet nyilvánítani, aki ezt a kérdést felkarolja. Az ellenkezőjét lehetett tetten érni: maga a zsidó kiáltott zsidót! Mégsem elég csak zsidóságról szólni: ma Magyarországon (és Európában) amerikai-zsidó-liberális-szabadkőműves érdekérvényesítés van (betűszóval: AM-ZSI-LIB-SZAB). A hatalom birtokosainak ez adja a bujkálás lehetőségét: ha valakit zsidónak neveznek meg, öntudatosan elhárítja: ő szabadkőműves. Ha valaki a terjedő amerikanizmusról szól, a védekezésben liberalizmus hangzik el. A gazdasági élet ismert „körbetartozásának” mintájára így születik a politikai „körbehazudozás”: AM-ZSI-LIB-SZAB. E négy jelző mögött akár a jótékonyság látszatával a nemzetek gyilkosai rejtőzhetnek. Ma művészek és tudós professzorok hódolnak az amerikanizmusnak, keresztény egyházfők a judaizmusnak, így terjed a magyar és európai történelmi hagyományok ellenére a liberalizmus, és a demokrácia álarcában így formálódik a szabadkőműves diktatúra. Ebben a viszonylatban a cigányság az europolitika egyik áldozata.  

 

 

Dr. Nagy Attila, orvos, közíró