FELHÍVÁS.

 

A Magyarságtudományi Intézet (MI)  kipróbált kutató gárdája  kezdeményezésére, a magyarság történelmét és eredetét összefoglaló mű gondolata érlelődött meg az elmúlt hónapokban és lát napvilágot ebben az évben. A MI munkásságával és lelkiségével www.magtudin.org  honlapon ismerkedhet meg az érdeklődő.

A magyar történelem eddig össze nem fogott szálait – a magyar népek történelmének összefüggéseit hivatott a most készülő hatalmas munka, Magyarságtudományi tanulmányok címen megjelentetni. A mű két nyelven jelenik meg, magyar és angol nyelven.  Így a külföld is végre tudomást szerezhet a magyarság eddig titkolt, vagy éppen szándékosan elferdített történelméről.

Az egyes fejezetek a legkiválóbb honi és külföldi történészek tolla alól kikerülő, saját tárgykörüket felölelő összegező munka. Addig, amíg a magyar-hun kapcsolatok, történelmük során felmerülő neveik eddigi munkákban bővebb összefüggések nélkül jelentek meg, s ennek következtében csak ködös elképzelések derengenek népünk gondolatvilágában őseinkről, Levédiáról, Meotisz mocsarairól, de ezek történelmiségét összekapcsoló, magyarázó alapmű mostanáig váratott magára. Ez talán az első mű, melynek mondanivalója nem ellenségeink irányította mérce szerint készül, hanem az igazság szolgálata adja az ösztönző és alkotó erőt. A mű írásával, az írásokat felölelő könyv megjelentetésével kapcsolatos munkát önzetlen hazafiak végzik minden ellenszolgáltatás nélkül.

A könyv kiadásához azonban komoly anyagi támogatásra van szűkségünk. Ezért fordulunk most ezen levelünkkel minden hazafias magyar testvérünkhöz, hogy ezt a nemes vállalkozást sikerre vigyük.   A cél érdekében minden hozzájárulást örömmel fogadunk.

A könyv kiadásához védnököket keresünk. A védnöki díj külföldieknek 100 USA dollár, kárpátmedencei testvéreink védnöki díja 25 USA dollár értékben.  Akik védnökséget vállalnak azok neve a könyvben lesz megörökítve. (A védnöki díj nem foglalja magában a könyv árát.)  

A könyv vételára 50 USA dollár. (Kárpátmedenceieknek - 25 USA dollár értékben.)  Köszönettel vennénk vásárlási igényük bejelentését is, s azt, hogy magyar, vagy angol nyelvű könyvet szeretnének. 

A védnöki díjakat és a könyvrendeléseket kérjük a következő címre küldeni, csekk vagy bankátutalással:

Magyarságtudományi Intézet (László Botos)
       107 Pasadena Ave.
       Groton, NY 13073  USA

Kárpátmedencében: Az átutalást jelölje meg az alszámla címével: Magyar-Hun Bizonyságok
       A számla tulajdonosa:
Magyarok Világszövetsége

A számla száma: 10300002-20102159-70693285
A bank neve:
MKB - Magyar Külkereskedelmi Bank Rt. Budapest
A bank címe:
H-1056, Budapest, Váci u. 38
SWIFT CODE:
MKKBHUHB

            Az adomány az adóból levonható.

 Egyúttal kérjük, hogy jelen Felhívást ismerőseinek, barátainak is továbbítani szíveskedjék, ezzel is elősegítve e mű sikerét. Ha a többek által továbbított Felhívás esetleg többször is megérkezik ugyanarra a címre, elnézésüket kérjük.

Támogatásukat előre is köszönjük azzal a jóleső tudattal, hogy e könyv támogatói segítik egy új, igaz magyar történelemszemlélet kialakítását.

Tisztelettel

A Magyarságtudományi tanulmányok írói nevében közli
       Botos László

ÍRÓI:

Aradi Éva Dr.-- A fehér-hunok  története 
Balogh Sándor Dr.—Királyság vagy köztársaság
Bárdi László  Dr.-- Az ázsiai hunok története   
Bárdi László Dr. -- Az újgurok korai történelme
Borbola János Dr.– Egyiptomi hieroglifa magyar olvasata 
Botos László  -- A magyar hadjáratok
Botos László -- Királygyilkosságok 
Botos László – Versailles-i határozatok átvizsgálása
Csajághy György – A magyar népzene mint zenei anyanyelvünk
Cser Ferenc és Darai Lajos: Kárpát-medencébe gyökérző magyar folytonosság
Érdy Miklós  Dr.-- Nyolc régészeti azonosság a távol-keleti hunok és Attila hunjai között.  -- Friedrich Klára -- Kárpát-medencei birtoklevelünk a rovásírás
Grandpierre Attila – Királyi mágusok ősnépe: a magyar   
Harangozó Imre – Adalékok a székelyek eredetének
Harangozó Imre – Magyarok kelet kapujában  
Hegedűs György – Kapcsolataink az ősi Egyiptommal
Horvath Imre – Őseink üzenete
Imre Kálmán – Szubár/ szabírok, hurriták 
Kocsis István  -- A Szent Korona misztériuma és tana
Lánszki Imre – A Pilis kérdés
Lipták Béla dr.:  Közép-Európa rákja – Trianon
Marácz László Dr.-- A finn-ugor elmélet tarthatatlansága
Marácz László – A magyar nyelv eredetéről
Marton Veronika  -- A káld-sumir nép története
Marton Veronika -- A partusok története
Molnár V. József  - László, Attila karizmájának örököse
Molnár V. József - László táltossága
Nógrády Mihály – Kik vagyunk mi magyarok?
Obrusánszky Borbála Dr.: A déli hunok történeti kérdései
Poór Miklós – A Pozsonyi Csata
Radics Géza  -- A középkori  inkvizíció
Szakács Gábor -- Szabadságharcaink 
Timaru-Kast Sándor: Kelták és  magyarok
Tomory Zsuzsa – Az avarok  
Tomory Zsuzsa -- Őshazánk a Kárpátmedence
Tomory Zsuzsa -- Szerves magyar nyelvtudomány
Vértessy György dr.:  A hun-avar azonosság kérdése 
Vetráb József Kadocsa –
INSVLA PILIS, alcíme: <A Pilis rejtély nyomában>  ++++++++