Tisztelt Szerkesztőség!

 

Simon Peresz, izraeli államfő nem alaptalanul mondta azt, hogy az izraeli befektetők sikeresen vásárolják fel Magyarországot.

Ennek egyik legjobb gyakorlati példája az, ahogyan az elszegényedett idős emberek házát a hozzá tartozó kerttel, földdel együtt felvásárolja az a HILD  Zrt., amelynek többségi tulajdonosa március óta a világ egyik legnagyobb befektető intézménye az Amerikában bejegyzett, de izraeli érdekeltségű MERILL LYNCH bank. Részesedését a Deutsche Banktól vásárolta meg.

 

A HILD Csoport magyarországi vállalatának vezetői óriási anyagi ösztönzéssel abban érdekeltek, hogy minél rövidebb idő alatt minél nagyobb területet vásároljanak fel. Ha a házakban lakó életjáradékosok meghalnak, jöhetnek az izraeli betelepülők. A HILD annak adja el a megüresedő házakat, akinek a MERILL LYNCH akarja.

 

Mind eközben a Legfőbb Ügyészség azt vizsgálja a volt ombudsman, Dr. Lenkovits Barnabás feljelentésére, hogy a cég felszámolása, anyagi csődje esetén a házukat járadék ellenében eladó idős és kiszolgáltatott emberek nem kaphatják vissza ingatlanuk tulajdonjogát, illetve bármikor előfordulhat, hogy a havi járadékukat sem kapják meg, mert a szerződésben a befektetők úgy szélesítették ki a vis major körét, hogy arra hivatkozva nem kötelesek fizetni. (Ilyen elfogadhatatlan vis major oknak számít a világban történt bármilyen terror cselekmény, a nyersanyag árak emelkedése vagy bármilyen jogszabály változás, stb.) Lásd. Népszabadság, július 7, "Ügyészségi harc a fogyasztókért". A vizsgálat eredményéről nincs hír.

 

Örülnék, ha foglalkoznának a témával, s ellenőríznék a fenti információkat.

 

                                                                     Tisztelettel:

                                                          Özv. Kárpáti Miklósné