Gavallér János

Játék a lélek tüzével


Szél söpri a pusztát, por lepi az embert,
eső mossa álmát, a fagyott szemében
délibáb-valóság-úr kergeti a gyermekét:
A végig száguldó századok emlék-gyötrelmét
feldolgozatlanul éli túl a tudat alatt
a ma született bárány. Lelket őrző gondolat:
Az életért küzdeni, a napot feláldozni,
menni élőre, menni, a halálba rohanni,
s még onnan is, akkor is az életet szolgálni,
öröklött örök tettek az utat kikövezik.
Lelki nyugalom fészkelne lelketlen jelenbe,
mert dolga sok, nincs ideje, gondja, mint a tenger,
az otthonból elköltözött a megértő érzés,
s minden az arcunkba hull; a mocorgó fészek-vész!
A gyökerek hajszálereit vagdossák.
Megáll a keringés, pusztul az ősvilág,
ha gondolat-tudatosság elveszíti az érzést!

Játszanak a lélektüzével, mint Ikarusz a nappal,
tudatlanok, emberek, Istenvágyakkal!
S ha merészségükbe pusztul majd az élet,
ha sejtjeikből kihal az ítélet,
ha káoszöleléssel fürödnek a pokol üstjében,
mindenki hallja majd a jajveszékelést!
Szeress és óvj, minden emberi érzést!
Van kiknek a mód, nem vette el az eszét,
kik ezer körömmel másznak hozzád,
kik ragaszkodnak őseikhez,
kiket az ezerarcú becsvágy,
a sátán nagykövete, nem hálózott be.
Csak a békesség szeretetével ölelik,
„Amiképp a mennyben is”,
magukhoz egymást, mert szent lelkükben
él a mindenség! Tudják, megáll a keringés,
ha a gondolat-tudatosság elveszíti az érzést!


2008.08.08.