Fekete József : Jelenünkben a múltunk

 

Az egyszerű halandónak könnyű dolga van atekintetben, hogy tiszta képet láthat a jelenlegi kormányzat haladásának irányáról. Csak kellő empátiával kell követni az eseményeket. Gyurcsány Ferenc által, többszörösen átalakított kormány, titkolózó, mutyizó felelőtlen politikája, rossz fényt vet az ország nemzetközi megítélésére, a demokráciára és a saját pártjára egyaránt; az emberek katasztrofális hangulatáról, már nem is beszélve.

A történelem sokszor bebizonyította, hogy a hatalom szerelmesei mindig bajt hoztak az országukra és a világra. Gyurcsány, maga beismerte, hogy imád a hatalom mámorában fürödni, őszintén élvezi azt: táncikál, szerepet játszik, fényezi magát, miközben hiszi, hogy miniszterelnökként viselkedik. Eközben nem veszi észre, hogy a tűzzel játszik. Mert a hatalomimádat nem elég egy ország vezetéséhez és még soha nem hozott semmi jót. Egy normális ország, normális lakói, előbb-utóbb megbüntetik az ilyen vezetést. Mai napig nem tudni miben is reménykedett az ország, amikor újra áldását adta erre a koalícióra. Sok víz folyt le az óta a Dunán, legalább annyi, mint hazugság, megtévesztés. Ennek egyenes következménye március kilencedike, ami után nem csak tízedike következett be, ahogyan azt Gyurcsány nyilatkozta, hanem egy valóságos földrengésszerű kormányválság, kihatással nem csak a kormányra, hanem az ország kormányozhatóságára is. A kormányfő cinikus kijelentése, a saját inkompetenciáját, tehetségtelenségét és előrelátás-hiányát hivatott elfedni. Az már csak hab a tortán, hogy minden hibájáért a Fideszt teszi lépten-nyomon felelőssé, ahelyett, hogy mélyen magába szállna. De egy felelőtlen kormányfő részéről ez elvárható magatartás. Látott már valaki olyan múltrendszeri politikust, aki hamut szórt volna a fejére bármilyen szamárságáért?

Ha a választó polgár ezt figyelmen kívül hagyva, csak a kormányfő retorikájára alapítja a kormány tevékenységét célzó megítélést, rövid időn belül csalódásnak teszi ki magát, hiszen a kormányfő beszédei, kezdettől fogva, rendszerint nem többek, mint eszközök a valóság és a valós helyzet elfedésére, valamint az előző állításának újabb állítással való feledtetésére. Magyarán szólva, a Gyurcsány-kormány politikájának alapköve: egyet mondani, és mást cselekedni; ahogyan Tőkés püspök mondaná: „balra jeleznek, és jobbra hajtanak”. Ez látszik tükröződni a szavak és a tettek közötti rendszeres ellentmondásokban is, amelyek hátterében a hozzá nem értés és az önös érdek húzódik meg, ami a benne megbízó emberekben is csalódást okoz. Egyébként ezt a tömeges csalódást okozó pszichotikus állapotot, a közvélemény kutatások is hűen tükrözik.

De a bolsevik agy csökönyös és kitartóan makacs, hiszen akik még ezek után is bíznak valamibe, gyakran próbálnak magyarázatokat eszkábálni a maguk megnyugtatására. Nem látják, hogy hülyét csinál belőlük a miniszterelnökük, aki arra buzdította őket, hogy húzzanak bele, de hogy mibe, a mai napig nem tudják, soha nem is fogják megtudni, de „belehúztak” keményen. Másokban ez a kormányzás inkább az aggodalmat, a tehetetlenség okozta felháborodást gerjeszti. Ha megnézzük a folyamatokat, amelyek ide juttatták az országot, nyugtázhatjuk, hogy a mai politikai vezetés gyökere a múlt sötét mélységébe nyúlik vissza. Minden arra utal, hogy Gyurcsány Ferenc nem tud elszakadni attól a politikai és ideológiai környezettől, amelyből vétetett, s amelyben szocializálódott. A múlt szocialista politikája pofon egyszerű volt: a hatalmat minden áron megszerezni, tűzzel-vassal megtartani, kinyírni azokat, akik veszélyeztethetik a hatalmukat, a helyzethez alakított megtévesztéssel manipulálni, hiszen tudták, hogy az agymosott csóróból pont a gondolkodásra alkalmas hajlamot lúgozták ki, sokszorosára felerősítve a kapzsiság és az irigység ingerközpontjait. Ezért a még fellelhető, feltétel nélküli pártolók nem érzékelik a vezér megtévesztéseit és annak hatásait. Számukra mindig az az igaz és jó, amit éppen mond nekik, anélkül, hogy a tartalom eljutna az értelmükig. A megtévesztettek nem képesek észrevenni a fától az erdőt, így aztán Gyurcsány mondhat bármit nekik, megtapsolják.

A genetika tudományból tudjuk, hogy a fennmaradási ösztönünk hasonló az állatokéval, legyen szó alsóbb, vagy felsőbb rendű állatfajról. Viszont a felsőbbrendű fajok esetében a fennmaradáshoz nagyban hozzájárul a szocializálódás mikéntje is. Mivel a bolsik is ember formájú emlősöknek látszanak, sajnos a felsőbbrendű állatfajhoz sorolandók. Aki úgy gondolja, hogy a szocializáció csak a kormányfőre vonatkozik, az téved. Sok más emberre is. Például az őt körülvevő politikai „elitre” is, hiszen ha nem így lenne, a kormánypárti frakció nem tartotta volna erkölcsösnek, hovatovább természetesnek az Öszödön kiderült erkölcstelenségeket, és a bizalmi-szavazáskor, felháborodását kifejezendő, nemmel szavazott volna a nyilvánvaló csalásra. Ezzel a kormánypárti frakció még mélyebb erkölcsi vállságba sodorta a baloldalnak látszó MSZP-t, nyíltan felvállalva a cinkosságot.

Senki nem tudja átlépni a saját árnyékát, ezért alapvetően nem tud megváltozni, így a bolsevik lelkületű ember sem. A lelkekbe beleívódott a kommunista szocializációra épülő minden színlelt morális „változásuk”. S mert a változások láncolatának alapjául szolgáló, lappangó alapmentalitás állandó, így ezek az emberek bármilyen változáson is esnek át, időnként, kiélezett helyzetekben feltör belőlük, viselkedéseikben, intézkedéseikben a már ecsetelt alaptermészet. Akár a róka, amely kétszer is vedlik évente, és mégsem tud leszokni a tyúklopásról. Például Horn Gyula és Havas Szófia esete, akik látszólag elfogadják a demokráciát és a többpárt-rendszert – persze, amíg ők is ott ülnek a kiváltságosak között. Ha hatalmi érdeküknek megfelel, akár humánus magatartást is tudnak mímelni, és elfogadják a demokratikus intézmények működésének jogosságát – feltéve, ha azokat hozzájuk lojális embereik irányítják, de a múltjukkal való szembesítés kritikus lelki helyzeteiben előtör belőlük a régi énjük, például ’56 szapulása, még akkor is, ha nyilvánvaló, hogy amivel magyarázzák ezt, valótlan tényeken nyugszik.

A hatalmat meg tudják szerezni (most nem firtatom milyen eszközökkel) és megtartani is, de a kormányzás a szocialistáknak soha nem volt erősségük. A pártállamban, amiből a gondolkodásmódjuk táplálkozik, a terror, a belső és külső ellenségkép vizionálása fontos politikai eszköz volt mindig, ahhoz, hogy az embertelen rendszerüket működtetni tudják. Ezt tapasztaljuk napjainkban is, lásd az ellenzékre utaló fasiszta-, és náci veszély vizionálása, nyílt, vagy burkolt antiszemitizmussal való vádaskodás, a kirekesztés, miközben Tibetet elnyomó kínai delegációval való tárgyalásról kitiltják a hazai sajtót. – Nesze neked sajtószabadság! – Nesze neked tájékoztatási kötelezettség és tájékozódáshoz való jog! – Nesze neked nyílt és átlátható politika!

A kínaiakkal való titkos tárgyalások hatására az emberek bibliai sárga veszedelmet vizionálnak, de sokak szerint van ennél nagyobb veszedelem is: a fehér galléros fasiszta-nagytőke veszedelme, amely – úgy tűnik – már a nyakunkon ül. Ez lenne az „új Magyarország”? – Tényleg?