KAVICSOK
Kavicsok homlokomon,
vér ujjaim között.
Feljajdultak a dallamok,
visszajött, ki elköltözött.
Mellém ült egy másik,
semmit se kért,
csókoltam volna, de nem mertem.
Õ volt a halálra ítélt.
Vésõk feszítik napjaim,
kalapács bennem létem,
feketén repül ki tüdõmbõl
a szabadság s a szégyen.
Ki megy el elõbb?
Ki áll az elsõ sorba?
Ki jön majd holnap?
Ki halni, s szeretni kész.

LESZ EGY KÉZ, KINEK KEZÉBEN PECSÉT.
Vastag pulóvert húzok,
hideg a novemberi este,
elmentek, - kik nem engem –
mégis, valakit kerestek.
Kicsordulnak a gondolatok,
férfiatlanok a könnyek,
oda hallatszódjék hangunk,
hol vannak még régi könyvek.
Jó lenne ölelni a felvidéki lányt,
a csíkit, a székelyt!
Nem nézni többé a híradást,
ami a hazugság verítéke.
Sötét ez az õsz,
haltak itt ötven és ötszáz éve.
De ki jön majd holnap?
Ki halni, s szeretni kész.

LESZ EGY KÉZ, KINEK KEZÉBEN PECSÉT.
Ötezer éve nem térdel le senki
egy nemzet elé.
Mert tudják kik vagyunk,
és õk ellenünk – miért!
Nálunk jobban tudják,
másképpen imádkoznak,
Ott a templom szent,
mégis hazudnak.
Iszonyatos minden hajnal,
öklendezve élek.
Hányom magamból a szavakat,
mi másoknak szemét!
De itt volt a halálra ítélt,
feltámadást ígért!
Mondta eljön holnap is,
mert halni, s szeretni kész!

LESZ EGY KÉZ, KINEK KEZÉBEN PECSÉT.
Várom a csengetést,
várom minden éjjel,
hogy megérkezzen a két szó:
Minden megérte!
Aki jön majd – az ember –
öt sebbõl vérzik,
lõtték, kalapálták,
tudom eljön hozzám mégis.
Másnap reggel a bíró, vádként mondja:
Mindent mi adtunk!
Ítélete egyszerû :
a sárba belefullasztunk!
Fejedet lenyomják – mondja –
Kiálthatsz : miért?!
De ki jön utánad holnap?
Ki halni, s szeretni kész.

LESZ EGY KÉZ, KINEK KEZÉBEN PECSÉT.
Az újságok majd
szalagcímekben hozzák,
„És mégis mozog a Föld”
de, merre, nem írják.
Véres kosarakban
hozzák a fejeket,
és táncolnak majd sokan,
kiket a rendszer éltetett.
Vér és sötétség.
Kavicsok dübörögnek homlokomon,
fekete ruhában, fekete rémek,
botokkal ütik a gondolatom.
Felsöprik a városom,
de ott marad a szemét, s egy tábla:
Jön valaki holnap,
ki halni, s szeretni kész.

LESZ EGY KÉZ, KINEK KEZÉBEN PECSÉT.
De születnek majd gyerekek,
kik Napot rajzolnak az égre,
kik tudják, hogy hívják õket
Erdélyben és Délvidéken.
Jönnek majd énekmondók,
jönnek a büszke bárdok,
jönnek bátor fiúk,
és jönnek szülni a lányok.
S a kavicsok betört homlokomon,
hegyekké nõnek,
a halálraítélt visszatér,
mert dolga van a jövõben.
Lesz egy fekete asztal,
papír, ceruza, s szemedbe éles fény.
Kérik írjam le: ki jön majd holnap,
ki halni, szeretni kész!

LESZ EGY KÉZ, KINEK KEZÉBEN PECSÉT.
Átszakadt a gát, a víz sodor.
Az áradás maga az élet.
Követ kötnek nyakamra,
húzzon le a mélybe.
Borítják rám a földet,
pedig még élek,
s lenne egy mondatom a zsarnokságról,
lenne egy mondat, mi éltet!
Csókolom, kik utánunk jönnek,
ha lesz emberi élet!

2006. október 23.