Az igazság
nem lehet tabu
Nyílt levél a HIPA-hoz, a budapesti
külföldi tudósítók klubjához
2011. május 14. 17:00
Magyar Nemzet
Aidan White, a
Nemzetközi Újságíró-szövetség volt főtitkára az önök által függetlennek tartott
Népszabadság – amelynek résztulajdonosa egy MSZP által létrehozott alapítvány –
május 11-i számában ezzel a mondattal fejezte be a lapnak adott interjúját: „a
sajtónak sokkal erősebben el kell köteleznie magát a legszigorúbb szakmai elvek
mentén, és amellett, hogy mindig a köz érdekét képviseli”. Súlyos kérdés, hogy
önök ezt teszik-e.
Több évtizedes gyakorlati tapasztalatom, hogy
az újságírók lakásából éppen a tükör hiányzik, és ha valaki átnyújt nekik egy
ilyen csillogó tárgyat, akkor feldúltan reagálnak. Holott, ha ők tartanak tükröt
másnak, kritika esetében fensőbbségesen arra hivatkoznak, ők csupán azt a tükröt
tartották oda, amiben a valóság látható.
Közhely, hogy az újságírók tükrével komoly bajok vannak. És ez nem új keletű
megállapítás. Gondoljanak csak arra, hogy az 1932-ben Pulitzer-díjat nyert
Walter Duranty a New York Timesban egyszerűen letagadta, hogy Sztálin
kiéheztetési politikája miatt több millióan haltak éhen Ukrajnában. Ő ott
kaviárt és pezsgőt látott.
Még a Szabad Európa Rádió munkatársaként arra is nagyon jól emlékszem, hogy a
müncheni adónak messze rosszabb volt a nyugat-európai sajtója – mi voltunk „a
hidegháború relikviái” – mint Kádár gulyáskommunizmusának. A mára térve:
állomáshelyükön, Magyarországon igen sokan gondolják, hogy önök egyetlen
országról nem festenek annyira egysíkúan torz képet, mint rólunk.
Ez persze némi naivitás.
Itt van például Irán esete. Az Irán-barátnak igazán nem nevezhető Freedom House
rangsorolása szerint az ajatollahok hazájában az emberi jogok tekintetében jobb
a helyzet, mint a világ legnagyobb olajexportőrénél, Szaúd-Arábiában. És mégis,
míg naponta olvasom lapjaikban az emberi jogok megsértésének példáit Iránban,
arról semmit, hogy e téren mi történik Abdullah király országában.
Persze közelebbi tájat is említhetek: ha az önök lapjait olvasom, nem értem,
miért lehet Silvio Berlusconi Olaszországban 1945 óta hivatalát a leghosszabb
ideig betöltő miniszterelnök. Hiszen ő az önök tükrében legjobb esetben
populista, vén, nagypofájú kujon, bohóc, legrosszabb esetben bűnöző. Ezzel
szemben vannak olyan országok, amelyek nem követhetnek el olyat, amit önök
egy-két szemrándulástól eltekintve huzamosabb ideig rosszallnának.
Ilyen ország Szlovákia, amelynek korábbi kormánya – a Fico-kabinetről van szó –
az ott élő őshonos magyarok saját nyelvének használatát törvényileg korlátozta
és bünteti. Mit szólnának, ha az Orbán-kormány büntetné a lovári vagy a szlovák
nyelv nyilvános használatát? És miként reagálnának, ha Semjén Zsolt jelentené
ki, hogy a nyelvtörvény retorziójaként holnap megindulnak a magyar tankok rendet
tenni a szlovákoknál? Ugye nem annyi figyelmet fordítanának erre, mint amennyit
Fico koalíciós pártjának vezetője azon kijelentésére fordítottak, amikor azt
ígérte, hogy a magyarok fővárosát tankokkal teszi a földdel egyenlővé?
Ha mindenható lennék, azonnal feltenném azt a kérdést is önöknek: elrendeljem,
hogy nálunk úgy bánjanak a cigányokkal (ha a cigányok saját önkormányzatukat
cigánynak nevezik, akkor politikailag igencsak korrekten cigánynak nevezhetem
őket én is), mint a Szlovákoknál? Igen vagy nem? Nem hallom a válaszukat, noha a
rossz bánásmódot nálunk naponta kifogásolják, szemben Szlovákiával. Akkor se
hallottam hangjukat, amikor hosszú évekkel ezelőtt – 2004 február vége felé –
egy kollégámmal meghívtak sajtóreggelire.
Azért fogadtam el örömmel meghívásukat, hogy teszteljem hipotézisemet. Mégpedig
azt, hogy önök itt nem úgy viselkednek, mint egy tudósító viselkedik
Mogadishutól Varsóig, vagyis mindent megtéve, hogy információhoz jusson, hanem
önök látványosan elutasítják a tényeket, ha azok prekoncepciójukat
szétrombolnák.
Talán emlékeznek arra, hogy azt mondtam önöknek, nálunk az igazságszolgáltatás
rothadt és korrupt. A bíróságokon sok esetben egy ügy már a kiszignálásnál
eldől. Vagyis a bírósági adminisztráció pontosan tudja, egy ügyet melyik bíróra
kell kiosztani ahhoz, hogy a kívánt ítélet megszülessék. Amikor önök ebben
kételkedtek, azt mondtam, szívesen bemutatok önöknek egy tekintélyes bírót, a
Legfelsőbb Bíróság egyik tanácselnökét, aki ezt megerősíti. A tálcán felkínált
forrás egyiküket sem érdekelte. Nem tudom elképzelni, ha nekem Brüsszelben egy
uniós korrupciós ügyben valaki forrást kínál fel, azon ne kapnék két kézzel.
Akkor is hallgattak, amikor az asztalra tettem három hatalmas és egy vékony
dossziét. A vastag irattartók az első Orbán-kormány idején írt cikkeiket
tartalmazták. A vékony pedig a Medgyessy-korszakét. Azt mondtam, találomra
válasszanak ki bármelyikből egy-egy cikket. Ki fog derülni, hogy az
Orbán-kormány idején írt bíráló cikkeik forrásai minden esetben ellenzéki pártok
tagjai voltak ellenzéki értelmiségiek mellett, míg a Medgyessy-cikkeknél
egyetlen ellenzéki politikust sem idéznek. A próbától hallgatással menekültek.
Mára mindezt már iparszerűbben gyakorolják. Egy sort nem írtak arról, hogy a
napokban Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök új pártalapítással még a reményét
is eltemette, hogy az MSZP valaha is nyerjen a választásokon, míg oldalakat
írnak a fasisztaveszélyről. Ami után az így „tájékoztatott” olvasóiknak a
következő Konrád György-interjú már megdolgozott talajra hull, amikor havi
rendszerességgel elmondja: ami nálunk történik, az 1934-et juttatja eszébe.
Igaz, ezt nem a Gestapón, hanem a Gerbeaud-ban nyilatkozza önöknek, a második
vendégkrémes elfogyasztása közben.
És már a torzkép terjesztése érdekében is gátlástalanul hazudnak. Nézzék, mit
jelentett az AFP hírügynökség és az osztrák közszolgálat Budapestről május 7-én,
néhány órával azelőtt, hogy kiderült, egy nyugdíjas tűzoltó égetett el egy
Dávid-csillagos textildarabot: „Budapesten szélsőjobboldali aktivisták Orbán
Viktor kormánya elleni tiltakozó tüntetésen izraeli zászlót égettek.”
Azért hazudták, mert önöknek kínos, hogy a kormány ellen tüntetők közül került
ki az égető. És ugyanezért nem írnák meg, hogy Gyurcsányt Sukoró ügyében az LMP
jelentette fel, hiszen önöknek az LMP épp annyira bírálhatatlan, mint volt az
SZDSZ. Nemcsak én, de szinte az egész ország már ismeri témáikat, hazugságaikat.
Azt is tudják előre, mit írnak rólunk holnap és holnapután. Ha nem történik
semmi, ami miatt lehet egy kicsit nácizni, előrángatnak a homályból olyan
figurákat, mint Németországban Magdalene Marsovszky, aki kétszázadszor is
elmondja, hogy Orbán Viktor a hitleri ideológiát (völkisches Gedankengut)
vallja. Ez a hazugság önöknél „news”, újdonság. Erről írnak laponként fél
kolumnát, de egyetlen mondatuk nem volt, amelyben megemlítették volna azt, ami
óriási módon belejátszott a volt kormány bukásába: hogy 2006 őszén emberek
szemét lőtték ki. Arról sem, hogy az ezredforduló táján kibontakozó magyar
középosztály jó része az elmúlt években ismét pauperizálódott.
Mint ahogyan most egyetlen szót nem ejtenének arról az aktuális tabutémájukról,
hogy a gyöngyöspatai romákat két napra „evakuálták”. (A tabu a két napra
vonatkozik.) De arról igen, hogy Richard Field amerikai üzletember, az LMP
támogatója, a „vöröskereszt képviselője”.
Önök ennek a kormánynak azt is szemére vetik, hogy a határon túli magyaroknak
szavazati jogot akar adni, amivel destabilizálja Európát. A románok, horvátok,
olaszok és mások azzal, hogy a határaikon túl élő sajátjaiknak már régen ezt
lehetővé tették, Európa stabilitását segítik elő? Csak azért kérdezem, mert őket
nem bírálják.
Ha a magyar Szent Korona alkotmányba foglalása önöknek feudális maradvány, akkor
a Nagy Morva Birodalom hagyománya tiszteletének követelménye a szlovák
alkotmányban netán a nanotechnológia korába röpít bennünket? Kifogásolják, hogy
az alaptörvényt a magyar himnusz első sora vezeti be. De azt nem, hogy a görög
alkotmányt „a Szent és Egylényegű és Oszthatatlan Szentháromság” nevében
alkották meg.
Az elmúlt két évtizedben cikkeim egy részében igyekeztem bemutatni a Kelet
országainak – Szingapúrtól Kínán át Dél-Koreáig – példátlan gazdasági sikerét,
igyekezvén vonzóvá tenni azt a modellt, amely alkalmazása a szegénységből való
gyors kiút lehet, szilárd nemzeti büszkeséget teremtve. Önök akaratukon kívül a
magyar jobboldali kormányok elleni gyűlöletkampányukkal célom elérésében
rendkívül sokat segítettek, sokakat taszítva abba az irányba, amerre én
vonzalmat igyekszem kiépíteni. A miniszterelnök egy évvel ezelőtt deklaráltan a
Kelet felé fordulást hirdette meg.
Köszönöm segítségüket. Csak így tovább!
Lovas István
tudósító