Dr Nagy Attila:

Melegen ajánlom – az Orvosi Kamara védelmében

 
„Titkos társulatok alakultak … az ember egészségének megrontására, … a fajtalanságra” – írta Csontváry csaknem egy évszázada, és e tevékenység a XXI. században is virágzik. Ennek bizonysága a nyelvrontás, ezért ma magyarázatra szorul a címbeli fogalmazás. Mielőtt bárki is félreérti, melegen, azaz forrón, leginkább frissiben ajánlom mindenkinek a következőket. A meleg szónak fizikailag mérhető és átvitt, szép jelentése is van - Az utóbbira példa Áprily Lajos: Tavasz a Házsongárdi temetőben címû verse, Apáczai Csere János emlékét idézvén, „akinek meleg lett a vére Aletta van der Maet meleg nevére”. A férfi és a nő forró szerelemben égett egymásért. A meleg szó mai átértelmezése (lásd melegek felvonulása) tudatos nyelvrombolás, ami egy homoszexuális kisebbség szépítő álneveként ment át a köztudatba. Ez az az angollal is megesett, ilyen szó a „gay” (eredetileg vidám, jókedvû), a mai megtévesztő jelentése miatt használatát jobb elkerülni.
Ma ugyanígy varázsszóval illetik, ködösítik az egészségügy átalakítását, miközben tudatos egészségrombolás, leépítés folyik. Ennek részletei nyilvánvalóak a szakemberek és más foglalkozásúak számára is. Ebben a közegben lángolt fel a vita a homoszexualitás körül, ami természetesen álprobléma, bár e formában is alkalmas az orvosok véleménynyilvánítására. Félreérthetetlenül le kell szögezni, hogy a homoszexualitás biológiai zsákutca, ezen a tényen nem változtat az, hogy az évezredek folyamán társadalmilag változóan ítélték meg. Nincs ez másként a halálbüntetéssel sem. Csak a magyar történelem utóbbi 50 évére emlékezve, nemrég ártatlanok százait lehetett koholt vádak alapján kivégezni, ma pedig ultraliberális társadalmunkban szabadlábon lehetnek az ország kirablói, nemzetárulók és -gyilkosok is. Mielőtt bárki is félreteszi e sorokat, kitérvén a politika elől, fel kell ismerni, hogy szinte semmiről, legkevésbé az egészségügyről nem lehet politikamentesen szólni. Amikor hazugságok tengerében fuldoklik az ország, az orvostársadalom nyújthatná a mentőövet. Könnyen belátható, hogy  biztosan kihal az a társadalom, ahol megfordul a homoszexuálisok és a heteroszexuálisok aránya. Bár ez ebben a formában még nem áll fenn, mégis iránymutatásul ezt kellene tanítani, és ebben óriási a család és valamennyi közösség felelőssége.
2007-ben egy provokatív homoszexuális felvonulás olyan médiareklámot kapott, melynek visszhangja túltesz a nemzeti ünnepekről történő tudósításokon is. Belátható, hogy a homoszexuálisok felvonulása és nemzeti ünnep szerepcseréje ugyanannak a kisebbségnek az érdeke, ami ma SZDSZ köntösben tündöklik. Az SZDSZ uralja az egészségpolitikát, ennek mai formája ellen minden tisztességes orvosnak etikai alapról kiindulva tiltakoznia kell. A Magyar Orvosi Kamara, az orvosok civil vagy pártszerveződései is olyan történelmi helyzetben vannak, ami utolsó mentsvár lehet a társadalmi-gazdasági gondok megértésére, megoldására vagy a túlélésre. A MOK jelentékenyen hallatta szavát az egészségügyi átalakítás erőltetett, elhamarkodott intézkedéseikor, amiért elismerés illeti. Az újraalakult kamarától az ország e szorongatott helyzetében azonban még határozottabb cselekvést vár.   
  Melegen ajánlom az elmondottakat… mert forró ősz elé néz az ország. Az elkövetkező három hónap forró pontjai:
 
augusztus 20. – az ünnep újabb megcsúfolása várható,
szeptember 17. - a gyurcsányi hazugság bevallásának első évfordulója, majd
október 23. – a tavalyi elhazudott 50. jubileumi év történelmi kiigazítása lenne kívánatos.
 
Ma az orvosnak nem lehet nem politizálni, amikor felmerül a miniszterelnök elmeállapotának kérdése. Csakhogy erről nem kósza hírek vagy magánvélemények kellenének, hanem orvosi állásfoglalás. Orvosi gondolkodással el lehet jutni a kormány alkalmatlanságának kimondásához, melyben a sor a fejétől kezdve Horváth Ágnes egészségügyi miniszterig tart. Még egy adalék: Göncz Kinga is orvosi diplomával ül a jelenlegi külügyminiszteri székben. Korábban esélyegyenlőségi miniszter volt, a mindig is felesleges hivatala már megszûnt. Ő sem az esélyegyenlőség jegyében került a miniszteri székbe, hanem mert születetten egy Göncz volt. E tény az esélyegyenlőség megcsúfolása, ugyanúgy mint Horváth Ágnes szerepvállalása. Az esélyegyenlőség pedig fából vaskarika, az esély törvény nélkül is mindenkinek megadatik, hogy akár külügyminiszter legyen, mégis csak egy ember ülhet egyszerre a bársonyszékben. Hamarosan megszûnhet az Egészségügyi Minisztérium! Átnevezhető Egészségipari Kegyeleti Bizottsággá, és Fodor Gábor vezetése alá rendelhető. A kiragadottnak látszó példák az SZDSZ-nek a magyar társadalmat megnyomorító vadhajtásai. Egy fodorgábori vezetéssel még a homoszexuálisok házassága is törvényesíthető, ha ehhez Ágnes asszony kevés lenne. De miért kell elviselni, hogy a farok csóválja a kutyát? Az egyetlen kiút, ha az orvostársadalom egyénenként és szervezetileg is felvállalja a hiteles tájékoztatást és az egészséges élet lehetőségéről, a társadalom gyógyíthatóságáról meggyőzi az embereket. (A betegség gyógyításához oki terápia kell, ennek alapja az ország állapotát leíró diagnózis, amit a célzott beavatkozás követ.)
 
Dr. Nagy Attila
orvos, közíró, Debrecen
drnagyattila@yahoo.co.uk