Gavallér János
Nem azért
üszkösek a fák,
fütyül a szél,
- valahol megbúvik a lét,
erőt gyűjt, pihen,
vajúdik,
még mielőtt újjászületik:
meggyónja bűneit…
félelmében mindenki,
ártatlanul akar újjászületni!
de ha már késő,
ha túl üszkösek a fák
- koporsódeszkákon rügy nem fakad-,
föld lepi el a múltat,
sír takar
mindent s mindenkit…
Mégis
üvöltenek a homokszemek,
pereg az idő,
reszkető
lélek visít
- valahol félelem az úr!-,
s hajbókol a jelen,
itt is, ott is boldogság nélkül remeg a szív!
- Anyám! Miért születtem!-
Hátamon vágják a fát,
s pofonok törlik könnyeim…
mindent köszönök
- Istenem!
a küldetést és a fizetséget
az embernek ajándékozom,
jogom a fájdalom
a csillagok, - felettem
lebegő felhők…
gyülekezzetek!
2011. 01. 02.