Dr. Ilkei Csaba: Újságírók, szerkesztők, sajtómunkások XI.

 

 

Polgár Dénes  az MTV „A Hét”főszerkesztője, az MTI tudósítója 5 fedőnéven 23 éven át szolgálta a belügyi hírszerzést

 

 

Dr. Ilkei Csaba tudományos kutató tanulmányának eddig  I.-X. részét közöltük,  rádiósok, televíziósok, újságírók, szerkesztők, sajtómunkások és az állambiztonsági szervek titkos együttműködéséről.

Emlékeztetőül:

 

 

I.    rész: „A Magyar Televízió, mint állambiztonsági fedőszerv” (http://www.utolag.com/Ilkei/MagyarTelevizio/MagyarTelevizo.htm)

II.   rész: „MTV: a műsorpolitikát és az objektumot is védte a politikai rendőrség a nézőktől”( http://www.utolag.com/Ilkei/MTV/MTV.htm)

III.  rész: „Az MTV mint az osztályharc kiemelt küzdőtere” (http://www.utolag.com/Ilkei/MTVOsztalyharc/MTVOsztalyharc.htm)

IV.  rész: „A kemény vonalasok, a reformerek és az állambiztonság” (http://www.utolag.com/Ilkei/MTVII/MTVII.htm)

V.   rész: „Egy rendhagyó titkos munkatárs a Népszabadságtól” http://www.utolag.com/Ilkei/UjsagirokSzerkesztokSajtomunkasok/UjsagirokSzerkesztokSajtomunkasok.htm)

VI.  rész: „Lehetett-e nemet mondani az állambiztonságnak?” http://www.utolag.com/Ilkei/UjsagirokSzerkesztokSajtomunkasokVI/UjsagirokSzerkesztokSajtomunkasokVI.htm

VII  rész: „Várkonyi Péter külügyminiszter, a „Népszabadság” főszerkesztője, a Tájékoztatási Hivatal elnöke, az MSZMP KB tagja, mint államvédelmi tiszt, hálózati titkos munkatárs és rezidens” http://www.utolag.com/Ilkei/UjsagirokSzerkesztokSajtomunkasokVII/UjsagirokSzerkesztokSajtomunkasokVII.htm

VIII. rész: „Állambiztonság és káderpolitika, - több kudarc, mint siker a hírszerzés bázisain: MTI, Népszabadság, MÚOSZ http://www.utolag.com/Ilkei/UjsagirokSzerkesztokSajtomunkasokVIII/UjsagirokSzerkesztokSajtomunkasokVIII.htm

 IX.  rész: „Akiért a belügyminiszter tűzbe tette a kezét, Bécsből Ausztráliába szökött”

http://www.utolag.com/Ilkei/UjsagirokSzerkesztokSajtomunkasokIX/UjsagirokSzerkesztokSajtomunkasokIX.htm

X. rész: „Bevezetés a Press Rezidentúrába: Kik voltak a vezetők?” http://www.utolag.com/Ilkei/PressRezidentura/PressRezidentura.htm

 

Most a sorozat XI. folytatása következik.     

                                                    

                                           

 

Polgár Dénes: 1912. április 14, Győr, Kőnig Frida – 2009. január 13, Budapest.

 

Biztosítási ügynök (1944), a „Győri Munkás” alapító munkatársa (1945-1947),  a „Világosság” belpolitikai, majd külpolitikai rovatvezetője (1947-1952), az „Esti Budapest” külpolitikai rovatvezetője (1952-1955),  a „Szabad Nép” külpolitikai rovatvezetője (1955-1956), az „Esti Hírlap” felelős szerkesztője (1956-1958), az MTI munkatársa (1958).

 

Az MTI tudósítója Kairóban (1958-1959), az MTI külpolitikai turnusvezetője (1959-1960), az MTI tudósítója az USA-ban, Washington, New-York (1960-1964),  az NSZK-ban, Köln, Bonn (1966-1971), az MTV „A Hét” c. műsorának főszerkesztője  (1971-1977), az MTI tudósítója Belgiumban, Brüsszel (1977-1981).

 

 Kitüntetései: A Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje, Rózsa Ferenc díj, Magyar Pulitzer emlékdíj, Aranytollas Újságíró, (az Aranytollas Újságírók Társaságának elnöke), az MTI Örökös Tudósítója.

Állambiztonsági kitüntetése: A Haza Szolgálatáért Érdemérem Arany fokozata.

 

Könyvei: „A pénzmágnások új elnöke az Amerikai Egyesült Államokban” (1952), „A szuezi háború és Magyarország” (1957), „Séta az elnökkel” (1984), „Egy Polgár a nagyvilágban” (2008). 

 

Felesége: Vágó Gabriella (1924-2009). Gyermekei: Viktor (1946), György (1956).

 

 

Elrejtett másik élete

 

Életében soha, semmi nem szivárgott ki állambiztonsági múltjáról. Ügyesen rejtette másik életét közvetlen, mosolygós, simulékony, jó humorú, konfliktuskerülő énje mögé. Amikor halála előtt egy évvel, 2008-ban megjelent legfontosabb könyve, az „Egy Polgár a nagyvilágban”, sajtóbemutatóján ugyanazzal a békés, ártatlan, felülemelkedő  tekintettel fogadta nyüzsgő és tolakodó kollégáit, mint 40-50 évvel korábban bármely sajtótájékoztatón,  amelyen maga is részt vett, akárcsak számtalan  heves külföldi televíziós vitán, netán  a „A Hét” mozgalmas  vasárnap délutáni felvételein a hetvenes években  az MTV egykori III. stúdiójában, a Szabadság téren. Persze, 2008-ban, 96 évesen már távolodó bölcsességgel, beletörődve a megváltoztathatatlanba. Az állambiztonság korán észrevette, hogy udvarias, kedélyes modorával kellemes társalgóként könnyen az emberek bizalmába tud férkőzni, de „bohém” jól kereső értelmiségiek társaságában „nem volt idegen tőle az ott kialakult könnyelmű szemlélet.”

 

 

(Polgár Dénes a 60-as években)

 

 Lehet, hogy neki is azt mondták a BM III/I. Csoportfőnökségen, hogy aludjon nyugodtan, soha, semmi sem fog kiderülni kapcsolatukról, minden iratot megsemmisítettek titkos együttműködésükről. (Tudták, hogy hazudnak, de ez volt a szabvány szöveg, miközben a másolatok több helyen biztonságba helyezve, egyesek pedig már külföldön, a „testvér szervezetnél”.) Ma is abban reménykedik néhány volt külföldi tudósító, hogy utánuk aztán tényleg semmi sem maradt és a tábornokok sem fognak beszélni. Pedig maradt. És a katonai hírszerzés páncélszekrényei is egyre jobban kinyílnak.  S egyes tábornokok sem viszik titkaikat a sírba, kezdenek beszélni. Azokról a tovább szolgálókról is, akik 1990-ben egyetlen perc alatt, egyetlen új aláírással váltottak rendszert, s álltak át az új politikai hatalom szolgálatába. De ez az „érdemük” sem mentesíti őket, múltjukkal előbb-utóbb szembe kell nézniük.

 

Polgár Dénes 1960. szeptember 2-án saját kézzel írt beszervezési nyilatkozatban önként ajánlotta fel szolgálatait az állambiztonsági szerveknek, beszervező tisztje szerint hazafias meggyőződésből, elvtársi segítségként.

 

„NYILATKOZAT.

 

Alulírott Polgár Dénes ezennel kijelentem, hogy segítségemet önként felajánlom a Belügyminisztériumnak, s tudomásul veszem, hogy a munkával kapcsolatos kérdések és a tudomásomra jutott adatok államtitkot képeznek, s ezekről soha senkinek, semmiféle körülmények között nem beszélek. Jelentéseimet „Virág” fedőnéven írom alá.

 

Budapest, 1960. szeptember 2.                                Polgár Dénes

 

 

(Polgár beszervezési nyilatkozata 1960-ban)

 

Beszervezési jelöltként „Pósa” volt a fedőneve. Beszervezése után lett „Virág”, majd: „Kerekes János”, „Kerekes”, „Kenderesi József”, „Kenderesi János”, „Kenderesi”, de előfordult, hogy „Kovács István”-t-írt jelentése alá.  Beszervezésének körülményeit és dokumentumait két dosszié őrzi az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában: 3.2.1. Bt-2139/1/2.

 

Állambiztonsági hálózati személyként „titkos munkatárs”  (tm.) minősítést kapott. Huszonhárom év alatt (1960-1983) példátlan termékenységgel és igyekezettel teljesítette vállalt feladatait. Jelentései hét kötetet ölelnek fel a levéltárban: ÁBTL  3.2.3. Mt-886/1/2/3/4/5/6/7.

 

Jelentéseinek túlnyomó többségét saját kézzel írta, olvashatóan, részletesen, kellő alapossággal, s adott a stílusra és a nyelvtani szabályokra is.  A jelentések zöme híradás és politikai elemzés. (Noha nincs politika politikai szereplők nélkül, s nem térhetett ki a megbízók személyre szóló érdeklődése elől sem.) Úgy tűnik, értékrendjében első helyre tette azt a nyugati rendező elvet: „Mit tudsz, amit más nem tud?” Azt igyekezett megtudni, s jelenteni, amit más még nem jelenthetett. A hír versenyben nem a járt utakban gondolkodott, a szokványos, sablonos megközelítésekben. Ha pedig akadályokba, eltorlaszolt utakba ütközött, nem kezdett lebontásukba, kitért, s új utakat keresett. Itt nem egyszerűen arról a magyaros megoldásról volt szó, hogy ha kidobnak az ajtón, másszál be az ablakon. Személyiségfejlődésének útját elemezve vettem észre: mennyire tisztelte De Gaulle-t, s tán tanult is tőle: „De Gaulle az az ember, aki politikai elgondolásainak végrehajtásában nagyon rugalmas tud lenni: ha az általa kigondolt egyik út eltorlaszolódik, másik utat keres. Európai politikájának kialakításában fontos szerepet szánt az NSZK és a szocialista országok kapcsolatai normalizálásának.” (1967. április 6. Jelentés a „Francia európai politikáról.”, ÁBTL. 3.2.3. Mt-886/3)

 

 

(Beszervezési dossziéinak I. kötete az ÁBTL-ben)

 

Akkor és ott, az adott koordináták között, a helyi személyi-és terepviszonyok újra értékelése és új szempontú megközelítése nyomán néha egyedi, különös és sajátos megoldásokra jutott, értékes információs eredményekkel, melyeket „A Központ” elismerően nyugtázott is.  Máskor kisszerű és földhöz ragadt vitákba keveredett a belügyi hírszerző rezidentúrákkal, melyek tagjai gyakran iskolázatlan, műveletlen, nyelveket alig beszélő káderek voltak, akik megbízhatóságuk és „osztályhűségük” alapján kerültek külföldi kiküldetésre. Intellektus és empátia nélkül alig jutottak azonos hullámhosszra egy jól alkalmazkodó, gyors felfogású, összefüggésekben gondolkodó újságíróval, aki jelenteni akart valami újat, hasznosat, s nem ütemtervet teljesíteni otthon gyártott életidegen tervek szerint. Ráadásul a „tudósító” olyan „hálózat” volt, aki még a győri középiskolában megtanult németül és franciául, majd ráragadt az angol és az olasz nyelv, amelyeket önképzéssel tökéletesített. Irigylésre méltó rugalmassággal és kezdeményezően létesített kapcsolatokat miközben egyes kollégái darabosan vergődtek az egymásnak ellentmondó belterjes utasítások között.

 

A külföldi tudósító, aki egyben „hálózat”-ként is szolgált, nem egyszer ütközőpont volt az őt kiküldő sajtószerv (hírügynökség), a követségen működő hírszerző rezidentúra és a külügyminisztérium apparátusa között. A rezidentúra elvárta, hogy ő kapja meg elsőként a fontos és bizalmas információt, holott a tudósító mindenek előtt saját „lapjának” akarta megírni, amit lehetett. Igaz, azt is tudta, ha hasznos akar lenni,  a Külügyminisztérium kamatoztatja leggyorsabban az információt, tehát a legjobb, ha áttételek nélkül, mielőbb közvetlenül hozzá juttatja el. (Ha bízik nagykövetében, akkor rajta keresztül, esetleg a hasonló gondolkodású sajtóattasé útján.)

 

Egy sikeres hírszerző tudósító ezért is került gyakran viták és összetűzések középpontjába esetenként változó szerepvállalása miatt, amelynek során azt kellett eldönteni pillanatok alatt: ki, milyen sorrendben kapja az információt. Nem mindig a logikusnak látszó és a munkatörvénykönyv szerinti eljárás volt a legcélszerűbb a pártállami körülmények között.

 

Így fordulhatott elő, hogy Polgár Dénes nem az előbbi három szereplő valamelyikét, hanem közvetlenül Kádár Jánost, az ország első számú vezetőjét tájékoztatta először szóban, majd írásban amerikai tudósítóként 1962-ben. (Erről később, most csak annyit, ennek főként a külügyminiszter nem örült, s egyszerre sok irigye akadt.)

 

 

(Szirmai István és Barcs Sándor)

 

Ehhez természetesen szükség volt biztatásra és pártfogóra is. Polgár Dénes esetében a kulcsfigura: Szirmai István, (1906. 04. 13. – 1969. 09. 29.), a régi jó kolléga és megértő elvtárs.  E sorozat IX. részében („Akiért a belügyminiszter tűzbe tette a kezét, Bécsből Ausztráliába szökött”, http://www.utolag.com/Ilkei/UjsagirokSzerkesztokSajtomunkasokIX/UjsagirokSzerkesztokSajtomunkasokIX.htm )  már írtam arról, hogy 1956 után Szirmai István haláláig (1969) a Szirmai István – Barcs Sándor tengely uralja a sajtó területét, befolyása erősebb, mint a Benkei András – Korom Mihály belügyi-adminisztratív tengelyé. (Barcs neve után még odaírható Pécsi Ferencé is, aki az MTI vezérigazgatójának helyettese,  Polgárnak az MTV-hez kerülése idején, 1971-ben  az állami televízió vezetője az MRT elnökhelyetteseként.)

 

Szirmai István  az  MSZMP KB  ideológiai-kulturális titkára, az agitációs és propaganda terület, így a sajtó felügyeletét is ellátja, élete végéig a Politikai Bizottság tagja, Kádár János egyik legközvetlenebb munkatársa. Barcs Sándor  országgyűlési képviselő, az Elnöki Tanács tagja, a Magyar Rádió elnöke, az MTI vezérigazgatója, a MÚOSZ elnöke, aki hervadhatatlan érdemeket szerzett a Rajk per népi ülnökeként, s szintén közvetlen kapcsolat fűzte Kádár Jánoshoz.

 

Szirmai pártfogása nem egyszer megmenti Polgár Dénes karrierjét, amikor felülbírálja az állambiztonság – személyi és anyagi ügyekben kialakított  - álláspontját.

 

Huszonhárom évi szolgálat után 1983. augusztus 12-én a belügyi hírszerzés csoportfőnöke (egyúttal főcsoportfőnök-helyettes) Bogye János r. vezérőrnagy elfogadja az illetékes osztály (III/I-5) előterjesztését és engedélyezi „Kenderesi” fn. titkos munkatárs kizárását a hálózatból.

 

 

(1983: kizárják a hálózatból, de nem mondják meg neki)

 

Polgár Dénes ekkor már 71 éves, két éve hazatért Brüsszelből, az MTI megbecsült veteránja, megkapta az elérhető kitüntetéseket, nincsenek anyagi gondjai. Figyelemmel azonban érzelmi kötődésére, a hálózatból való kizárás tényét nem közlik vele (tehát titoktartási nyilatkozatot sem vesznek tőle), hivatali társadalmi kapcsolatként szándékoznak igénybe venni munkáját szükség esetén.

 

A hálózati kizárást így indokolják:

 

„Kenderesi” elvtársat szervünk 1960-ban szervezte be, eszmei-politikai alapon. Titkos munkatársként 1960 és 1964 között Washingtonban és New Yorkban, 1966 és 1970 között Kölnben, majd 1977-től Brüsszelben foglalkoztattuk. Kihelyezései közti időszakok során kiutaztatások keretében beutaztatások alkalmával vettük igénybe tevékenységét.

 

Eredményes operatív munkáját 1963-ban tárgyjutalommal, 1968-ban pénzjutalommal és dicsérettel, majd 1975-ben kitüntetéssel – Haza Szolgálatáért Érdemérem Arany fokozata – ismertük el. Titkos munkatársunk a Brüsszelben töltött négy esztendő alatt aktív kezdeményező, eredményes operatív munkát végzett. Az információszerző-jelentő munka tekintetében a rezidentúra egyik legeredményesebb munkatársa volt, bekapcsolódott a tippkutató, feldolgozó munkába, több esetben előkészítette célszemélyeink beutaztatását.. Hazatérése után tárgyjutalomban részesítettük.

 

Magas kora – 71 éves – és társadalmi pozíciója miatt javasoljuk hálózatból történő kizárását, amit érzelmi kötődése miatt nem közlünk vele. Szükség esetén munkáját hivatali-társadalmi kapcsolatként igénybe vesszük.”

 

Engedélyezem:                                                                Egyetértek:

Bazsó Tibor r. ezds.                                                        Hadas László r. alez.

osztályvezető                                                                  alosztályvezető

 

 

 

Ennyi bevezető után tekintsük át életét, pályáját, sikeres állambiztonsági munkáját.

 

 

Regényes fordulatú évek

 

Azt írja „Séta az elnökkel” című könyvében, hogy kétszer született. Először 1912. április 14-én, aznap, amikor a Titanic elsüllyedt. Másodszor 1944. november 29-én, amikor majdnem kivégezték, de csodával határos módon életben maradt. A szinte hihetetlen történet szerint, a mai Szent István körút 2 alatti ház pincéjéből a nyilasok kihajtották a zsidókat a Duna partra, a pesti oldalra, 100-150 méterrel a Margit híd fölé. Kettős oszlopban álltak a parton,  nyolcan fogták közre őket kétoldalt, onnan lőttek. Polgár a negyedik sorban egy Rothmann nevű fiatalemberrel. Innen jobb, ha átadom a szót a szerzőnek:

 

„Az első két ember előrelépett, a nyilasok két oldalról beléjük lőttek, és a szerencsétlenek begurultak a Dunába. Amikor a harmadik kettőre került sor és a lövések eldördültek, az egyik nyilas felkiáltott: „Jaj, testvér, meglőttél!” A buta nyilas suhancok két oldalról lőttek, s egyik eltalálta a másikat. Nagy zűrzavar támadt, minden nyilas odarohant a megsebesült „testvérhez”. Én teljes apátiában voltam és nem menekültem volna, ha Rothmann a vaksötétben meg nem fogja a kezemet: leereszkedtünk a parti lejtőn. Úgy, ahogy voltunk, télikabátban, bevetettük magunkat a Dunába, és leúsztunk a Margit-hídig. A Margit híd egyik pillérét akkor már felrobbantották, és faszerkezetet állítottak a helyébe. Ezen kapaszkodtunk a híd alá, és hajnalig ott dideregtünk a csikorgó hidegben. Majd megfagytunk. Ültünk, próbáltunk mozogni, amennyire lehetett. A télikabátot már úszás közben ledobtuk. Kemény dolog volt, de túléltük. Tudtuk, hogy hajnalban nem cirkálnak nyilas őrjáratok. Felkapaszkodtunk a hídra. Sikerült elvánszorognunk a Wesselényi utca és a Kertész utca sarkán lévő iskolába, amely akkor úgynevezett svájci védett kórház volt.”

 

Ebben a kórházban érte a felszabadulás Polgár Dénest. Furcsa testhelyzetben, ezért jobb, ha ismét ő mondja el:

 

„… az állandó feszültségnek, a közelünkben settenkedő halál tudatának egyik megnyilvánulása a felfokozott szexuális inger volt. Az orvosok, az ápolónők és a felgyógyult betegek nagy része összevissza szeretkezett. Ezt utólag el lehet ítélni, de aki heteken át élt úgy, ahogyan mi, abban a tudatban, hogy talán már csak órái vannak, bizonyosan megérti.

 

 Én a szerencsések közé tartoztam, egy matrac volt a fekhelyem két ágy között, s nem a folyosón, mint sok társamnak. Egy januári éjszakán egy ápolónő volt velem a matracomon. Hirtelen kinyílt a „kórterem” ajtaja. Egy szovjet kapitány lépett be, mögötte két géppisztolyos szovjet katona, zseblámpával a kezében. Körüljártak a teremben, s meglátva bennünket a matracon, a kapitány mosolyogva intett, amit csak úgy lehetett érteni: folytassák. Folytattuk. Ilyen volt az én személyes felszabadulásom.”

 

 

(Polgár a 40-es években)

 

Szülei (Polgár Győző és Kőnig Frida) Auschwitzban, öccse Sopronkőhidán halt meg. Mindig újságíró akart lenni, de ügyvéd apja jogi pályára szánta. Ezért a győri gimnázium után jogi tanulmányokat folytatott Rómában és Pécsett, de nem fejezhette be, az abszolutóriumig jutott. Korán megnősült, feleségével a győri strandon ismerkedett meg,  Gabi szülei Palesztinában éltek 1926-ig, ott született 1924. január 3-án, anyja: Szekulesz Anna. Miután Győrbe költöztek, szülei elváltak, apja Győrben maradt, anyja 1957-ben Budapesten  új házasságot kötött. Vágó Gabriella fodrászsegéd volt, aztán 1951-ig a háztartást vezette, később az Úttörő Áruházban könyvelő. 1953-tól a Kereskedelmi, Pénzügyi és Vendéglátóipari Dolgozók Szakszervezete Üzemi Bizottságának függetlenített elnöke, Kairóból hazatérve a XX. Kerületi KÖZÉRT Vállalatnál szakszervezeti funkcionárius.

 

Polgár Dénes 1945-ben belépett a Szociáldemokrata Párt győri szervezetébe. A vezetőségtől pénzt kért és egy nyomdásszal megalapították a „Győri Munkás” című újságot. Tudósította a párt budapesti déli lapját, a „Világosság”-ot, amelynek egyik szerkesztője: Kellér Andor 1947-ben meghívta munkatársnak. Felköltöztek Budapestre, előbb belpolitikai, majd külpolitikai rovatvezető lett. Az SZDP után az MDP és az MSZMP tagja.

 

Abban az időben öt déli lap jelent meg a fővárosban. Reggel fél kilenckor a „Kis Újság”, a Kisgazdapárt lapja, majd a „Szabadság”, a Kommunista Párté, aztán a „Világosság”, az SZDP-é, azt követte a „Magyar Nap”, az MKP képes, mélynyomású lapja, végül a „Világ”, a Polgári Demokrata Párthoz közel álló napilap.

 

Rákosi Mátyás 1948-ban megszüntetett négy déli újságot, csak a „Világosság”-ot hagyta meg. Polgár 1952-től az „Esti Budapest”, majd 1955-től a Politikai Bizottság döntésével  a „Szabad Nép” külpolitikai rovatvezetője. A párt központi lapjának rovatvezetőjeként gyakran utazott Rákosi különvonatán. Erre így emlékezett:

 

Rákosi Mátyást személyesen ismertem, mégpedig a felszabadulás utáni időtől kezdve, amikor még a Világosságnál dolgoztam. Az első években az én szememben rendkívül művelt és joviális embernek tűnt, aki szívesen áll szóba az újságírókkal. Sokszor elkísértem vidéki gyűlésekre. A különvonaton – amelyen sok újságíró is utazott – Rákosi csaknem mindig odaült hozzánk, és ha kártyáztunk, tanácsokat adott, hogyan kell elfogni a piros hetest az ultiban, és így tovább. A Ludas Matyiban állandóan megjelent Rákosi, különböző jelmezekben. Csak később kezdett elzárkózni az emberektől, a tömegektől.”

 

 

(Újságíró igazolványa 1953-ból)

 

Az „Esti Budapest”-nél a régi vágású avatott főszerkesztő: Gál György leváltása után egy pártfunkcionárius: Bíró László került a lap élére, aki brosúrákból akarta megtanulni a lapszerkesztés mesterségét, miközben főfeladatának a szociáldemokrácia eszmei-politikai irányzatának felszámolását tartotta a szerkesztőségben és a sajtó berkeiben.

 

A „Szabad Nép” felelős szerkesztőjével más baja akadt Polgár Dénes külpolitikai rovatvezetőnek. Azt írja az „Egy Polgár a nagyvilágban” című könyvében, hogy volt amiért később is szégyenkezett.

 

„Még most is szégyellem elmondani, miket műveltünk a lapnál. 1955-ben Tito már nem volt az ötvenes évek elejének „láncos kutyája”. Mindazonáltal minden héten több ezer embert kellett „meggyilkoltatnunk” Titóval Goli Otok szigetén. Kovács István, ez a tiszta szemű fiatal munkatársam volt a „Tito felelős”. A kivégzésekről szóló híreket minden alkalommal meg kellett mutatnia Betlen Oszkárnak, a Szabad Nép felelős szerkesztőjének. Betlen pedig mindig hozzáadott még néhány ezret az áldozatok számához. Ezt a borzalmat még fokozta, hogy a kivégzettek hírét a többi „szocialista ország” lapjai is átvették a Szabad Néptől. Varsóban vagy Bukarestben sem haboztak hozzátenni az áldozatok számához, így megesett, hogy egy hét múlva, amikor a hír visszakerült hozzánk, megduplázódott a meggyilkoltak száma. Nem kíméltük rovatomban az amerikai és a nyugat- európai „imperialistákat” sem. Akár követtek el valami rosszat, akár nem, a lapban olvasható volt valamilyen ármánykodásuk.”

 

1956. október 20-án reggel Horváth Márton főszerkesztő Varsóba küldte, mert ott rendkívüli helyzet alakult ki, „ellenforradalom készül”. Elutazott, tudósított, de ott is rekedt, s csak november végén tudott hazajönni. Decemberben Szirmai István, a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának elnöke döntött az „Esti Hírlap” megjelentetéséről, kinevezte főszerkesztőnek Baló Lászlót, felelős szerkesztőnek pedig Polgár Dénest. A lap december 24-én már az utcán volt.

 

 [Érdekesség: a lap külpolitikai rovatvezetője: Lendvai Pál 1957. január 12-én utazott el Varsóba, hogy tudósítson a parlamenti választásokról, ám nem tért haza, hanem Prágán keresztül Bécsbe ment, ahol politikai menedékjogot kért. Róla és a Polgár-Lendvai kapcsolatról „Paul Lendvai különös esete a BM állambiztonsági szolgálatával.”címen itt írtam: http://www.utolag.com/Paul_Lendvai_kulonos_esete.htm

 

 

 

A kairói kudarc

 

1958 júliusában a pártközpont határozata alapján került az MTI-hez, ahonnan Barcs Sándor vezérigazgató kairói tudósítónak küldte az Egyesült Arab Köztársaságba. Élete első külföldi tudósítói munkáját kudarcként értékelte. Két év sem telt el, s az MTI hazahívta, az egyiptomi tudósítói posztot megszüntette. Ő így látta a történteket  2008-ban:

 

„Az MTI-nek nem sok haszna volt abból, hogy tudósítót tart kint Kairóban. Ami kevés esemény történt, azt a nagy hírügynökségek jelentették, kommentárokra és elemzésekre nem volt lehetőség. Ha kairói tartózkodásomat röviden akarnám jellemezni, azt kell mondanom: egy „puha” szocialista diktatúrából kőkemény kapitalista diktatúrába érkeztem. Bár ez a diktatúra csak a munkámat érintette, beárnyékolta magánéletünket is. Ha nem szegtem meg a külföldi tudósítókra vonatkozó szabályokat, nyugodtan élhettem, s élvezhettem Egyiptom szépségeit, de azt a munkát, amiért kairói tudósítóvá neveztek ki, nem végezhettem el. Nasszer a szó szoros értelmében mindent maga intézett.”

 

A BM II. Politikai Nyomozó Főosztálya II/3-A alosztálya azonban más okokról is jelentett Polgár hazahívásával kapcsolatban. A tudósító felelőtlen költekezéseiről, pénzszórásáról, sőt, egy lakás-és ingatlanügyöknél fennálló 400 fontos tartozásáról is, amelyre nem tud elfogadható magyarázatot adni.

 

Az MTI személyzeti osztályvezetője: Hazai Jenőné (a kémelhárítás főnökének felesége) a következő írásos tájékoztatást adta a hírszerzésnek:

 

„…nevezett kairói tartózkodása alatt több alkalommal értesítést küldött az MTI-nek, hogy egyes eseményekre vidékre utazott és kéri útiköltségének, valamint kiadásainak elszámolását ás átutalását. Ezek a kiszállások igen komoly összeget tettek ki, amit az MTI  sorozatosan fedezni nem tudott. Ezért utasította Polgárt, hogy utazzon haza és számoljon el kiadásaival. Hasonló esetekben a tudósítók előzőleg kérnek engedélyt ilyen természetű utazásokra, amit indokolt esetekben a hazai szervek engedélyeznek. Polgár Dénes ilyen alkalmakkor nem kért előzetesen engedélyt, a kiszállások után kész tények elé állította felettes hatóságát.”

 

A kairói rezidentúra vezetője: Torda Endre r. őrnagy jelentette, hogy a tudósító több hasznos és bizalmas információt szolgáltatott, ezért – kifogásolt pénzügyeinek tisztázása után – alkalmasnak tartja a hálózati beszervezésre. Egy hálózati titkos munkatárs azonban politikai kifogásokról is jelent.

 

Barcs bizalmából  Polgár a hírügynökség külpolitikai főszerkesztőségének  turnusvezetői beosztásában készül az Egyesült Államokba állandó MTI tudósítónak. Közvetlenül a kiutazása előtt, 1960. június 14-én a belügyi hírszerzés azonban megmakacsolja magát, súlyos tényeket vet papírra és a tudósítói kinevezést ellenzi.

 

 

(1960: a hírszerzés nem javasolta az USA-ba küldeni)

 

A II/3-A alosztály bizonyítékokat szerzett be arról, hogy Polgár nem rendezte személyes adósságát Kairóban, megtévesztő és méltatlan módon járt el egy magánszeméllyel szemben. Ezen kívül adatokat gyűjtött politikai magatartásáról és felmelegített egy 1958-as ügyet.  Ezt jelenti „Polgár Dénes ügyében”:

 

„Adataink vannak arról, hogy kairói tartózkodása alatt több esetben a párt politikájával szembeni magatartást tanúsított. Az ellenforradalom után ismerősei körében, valamint egyes nyugati újságírók előtt revizionista nézeteket hangoztatott és az 1956 előtti magyarországi eseményekről igen zavaros, politikailag helytelen véleményeknek adott kifejezést. Rendezetlen anyagi körülményei voltak.”

 

A Kassai Ervin r. hdgy. által aláírt „Feljegyzés” a következőkkel zárul:

 

„A fentiek alapján megállapíthatjuk, hogy Polgár Dénes kairói tartózkodása alatt súlyos anyagi felelőtlenséget tanúsított, adósságba keveredett, amit pénzügyi mahinációval kívánt rendezni. Ilyen körülmények között nem célszerű állandó kinn tartózkodással az Egyesült Államokba küldeni, ahol feltehetően hasonló helyzetbe kerülne, ami súlyos körülményeket idézhet elő.”

 

[Ami a nyugati újságírók előtti revizionista nézetek hangoztatását és 1956-ról kifejtett zavaros, politikailag helytelen véleményt illeti, - erről részletesen írtam jelen sorozatom IV. részében, „A kemény vonalasok, a reformerek és az állambiztonság” címmel,  a Gimes Györgyről („Szemes „) szóló fejezetben. http://www.utolag.com/Ilkei/MTVII/MTVII.htm

Röviden:  1958-ban egy amerikai újságíró delegáció előtt a Külügyminisztérium fogadásán azt mondta Polgár Dénes, az „Esti Hírlap” felelős szerkesztője, hogy Rákosi a kezdeti helyes politikája után fasiszta diktatúrát alakított ki, akárcsak Mussolini, ez ellen kelt fel 1956 őszén a magyar nép, a felkelést akarták aztán a hazai és külföldi reakciós erők a saját céljaik szolgálatába állítani és a fasiszta diktatúrát felváltani egy még inkább fasiszta diktatúrával. Az elhangzottakról Vértes Éva, az MR külpolitikai rovatának munkatársa és Tardos András, a rádió idegen nyelvű adásainak főosztályvezetője tanúskodott. Az MR vezetősége úgy döntött, hogy Polgár nem dolgozhat a rádiónak. A politikai rendőrség (II/5-e) kérte Polgár igazoló bizottsági tagságának felfüggesztését. [Az újságírók 1956-os szerepét vizsgáló bizottság, melynek tagjait a pártközpont jelölte ki, - megj.: I. Cs.])

Polgár sajnálta, hogy az MR vezetői  - akikkel más vitája is volt - a feljelentőknek hittek, és „… igyekeztek más szerveket is  meggyőzni, de szerencsére ez például a pártközpont esetében nem sikerült.” ]

 

A „pártközpont” a korábban már említett pártfogót: Szirmai Istvánt jelenthette, aki aztán 1960 nyarán is felülbírálta a Belügyminisztérium véleményét és Barcs Sándorral döntött Polgár Dénes kihelyezéséről az Egyesült Államokba állandó MTI tudósítónak.

Ez az állambiztonság hivatalos levelezésében így csapódott le:

 

1960. augusztus 31-én  Vértes János alezredes, a hírszerző (II/3) osztály vezetőjének első helyettese eligazítja Borsányi Imre r. százados, mb. alosztályvezetőt, Kassai Ervin r. hdgy. főnökét:

 

„Borsányi et!

Megbeszéltem Tömpe et.-al miután tőlünk függetlenül már jóváhagyták, mi nem akadályozhatjuk meg…

Vértes”

                                                                                 

[Tömpe András r. vezérőrnagy, a hírszerzés főnöke, 1959. május – 1961. március.]

 

A hírszerzés nem akadályozhatja meg Polgár kiküldését Amerikába, de a beszervezés  - mint mindenkor - az ő kizárólagos jogosultsága, aminek során több kötelezettséget is előírhat a hálózati jelölt számára.

 

Polgár Dénes állambiztonsági beszervezésére  1960 szeptember 2-án került sor a „Kényes” fedőnevű „T” lakásban. A beszervezést a már említett Vértes János r. alezredes és Borsányi Imre r. százados hajtotta végre.

 

Nem volt nehéz dolguk, a „Virág” fedőnevet kapott hálózati titkos munkatárs „…minden fenntartás nélkül megígérte segítségét.””Nagyon megköszönte a bizalmunkat, s közölte, hogy tőle telhetően a legmesszebb menőkig segítségünkre lesz, feladatait a legjobb tudása szerint fogja megoldani.”

 

 

(Beszervezésekor megköszönte a bizalmat)

 

A beszervezők természetesen nem mulasztották el szóbahozni kairói zavaros pénzügyeit, ám úgy értékelték, hogy „Virág” érezte felelősségét és megfelelő következtetésekre jutott:

 

„Virág” ezzel kapcsolatban elmondta, hogy kairói ügyéből nagyon sokat tanult, levonta a megfelelő következtetéseket és ígéretet tett arra, hogy a jövőben nem ad lehetőséget hasonló problémák felmerülésére.”

 

Miután a beszervezési nyilatkozatot saját kezűleg megírta és aláírta , állambiztonsági kiképzése és a titkos munkába való bevezetése kihelyezése után a hírszerző rezidentúra feladata volt. A rezidentúrát azonban – Tömpe r. vezérőrnagy utasításának megfelelően – figyelmeztették, hogy  az együttműködés során anyagi-pénzügyi dolgait ellenőrizni kell. (Szó szerint: „…a megállapodásnak megfelelően a rez.-t [rezidentúrát] figyelmeztetni kell, s ellenőrizni ilyen szempontból az együttműködés során.”)

 

Természetesen fő feladatait még itthon világosan tudomására hozták. Ezek vázlatosan:

 

1., Társadalmi kapcsolatok kiépítése révén bizalmas információk szerzése;

2., Információszerzés „sötét” úton az USA politikai-gazdasági helyzetéről, hazánk ellen folytatott aknamunkájáról, a kapitalista országok közötti ellentétekről, stb.

 

[Sötét hírszerzés: az ügynök tájékozódó beszélgetései során szerez meg értékes információkat úgy, hogy a partnerek nem tudják: ellenséggel állnak szemben, akinek fontos híranyagot, értesüléseket szolgáltatnak ki; nem ismerik a beszélgetőtárs „sötét”, ellenséges szándékát. Az ilyen információk, adatok megszerzését az ügynök általában megtervezi és előkészíti.]

 

3., Az MTI állandó washingtoni tudósítója, de az ENSZ ülésszaka alatt New-Yorkban tartózkodik, ahol összekötője „Róna” fogja irányítani és a kapcsolatot tartani vele. Washingtonban „Pál” lesz „Virág” felsőbb kapcsolata, munkájának irányítója. Washingtonba érkezése után „Róna” keresi meg a jelszóval. (A jelszó: „Küldtél már cikket a Magyar Ifjúságnak?” Válasz: „Kettőt küldtem, de még nem közölték le.”)

4., Operatív képzését „Pál” hajtja végre. A legfontosabb tételek:

a., az ellenséges elhárító és hírszerző szervek módszerei, s az ellenük való védekezés;

b., a legális hírszerző lehetőségek;

c., kapcsolattartás, jelentésírás;

d., találkozó helyek kiválasztása;

e., önellenőrzés,  az elhárítás módszereinek felderítése.

 

Washingtoni viszontagságok

 

„Virág” titkos munkatárs 1960 szeptemberében érkezett meg Washingtonba. Még egyedül, mert felesége csak egy hónappal később követte a gyerekekkel. A washingtoni hírszerző rezidentúrán annak  vezetője: Kövesdi János r. alezredes várta.

 [Kövesdi 1958-1962 között volt  washingtoni rezidens, 1962 májusától rövid ideig a II/3 alosztályvezetője, majd augusztus 15-től 1966. augusztus 31-ig a III/I-4 osztály vezetője.]

 A tudósító alig helyezkedett el a szállodában, néhány nap múlva máris indulnia kellett New Yorkba, az ENSZ közgyűlésére.

 

Apropo szálloda. Novemberben utasításra leírja: milyen elhárítási problémákkal találkozott addig. Még kissé megmosolyogtató a kezdő „hálózat” első jelentése. Szó szerint a következőket írta saját kezűleg:

 

„Elhárítási problémák.

 

Az elhárítás részéről nem fedeztem fel semmi különösebben érdekeset.

Washingtoni szállodai tartózkodásom idején egy ízben hazatérve az egyik szekrényt bezárva találtam. Mivel ehhez a beépített szekrényhez egyáltalán nem volt kulcsom, s a szállodának sem volt állítólag, lakatossal kellett felfeszíttetni.

Több ízben előfordul, hogy ismeretlen férfiak és nők felhívnak telefonon, majd bocsánatot kérnek, mondva, hogy „téves kapcsolás”. Nyílván azt akarták megvizsgálni, hogy otthon vagyunk-e.

Még nem vettem észre, hogy követnének, bár lehet, hogy erre tapasztalatlanságom miatt nem figyeltem fel.

 

Washington, 1960. nov. 27.                                                               „Virág”

 

 

És ez az a pont, amikor kissé különválik tanulmányom leszűkített tematikája és Polgár tudósítói tevékenysége nyomán született két könyve. A tanulmány csak és kizárólagosan az állambiztonság és a beszervezett újságíró titkos együttműködéséről szól a száraz tényeknek és a szakszerű értékeléseknek megfelelően A tudósító pedig érthetően pályafutásának  legszínesebb  történeteit, a  legderűsebb sztorikat, bulváros eseményeket,  a politika nem várt fordulatait,  ismert személyiségek szokatlan megnyilvánulásait, meglepő gesztusait,  időnként  poénos kiszólásait  gyűjtötte össze két kötetébe 1984-ben és 2008-ban. Titkos kapcsolatról, állambiztonsági megbízatásról, jelentésekről , - egy árva szó sem. Kérem, olvassák el a könyveket is, legyen mind teljesebb képük a történésekről.

 

A kezdő tudósító gyermekbetegsége, hogy mindenről jelent, különösen, ha személyes ismerősökre lel távol a hazától. Beszámol a szokványos akkreditálásról a Külügyminisztériumba, a Fehér Házba, a Kongresszusba, vagy a „National Press Club”-ba. Randé Jenő kíséri el New-Yorkba az ENSZ Rádióhoz, ahol belebotlik gyerekkori győri ismerősébe, Kelen Béla karikatúristába, aki most a magyar adások vezetője, ismerte Polgár családját, jól emlékezett édesapjára. Rendkívül megörültek egymásnak, igaz, jegyzi meg Polgár: „…borzasztóan fél bármit is elmondani, s amint politikára terelődik a szó, témát vált.” Az UPI központjában, a nemzetközi osztályon szerkesztő egykori főnöke: Gál György („Világosság”,”Esti Budapest”); volt  titkárnője:  Orbán Tiborné -  akit megkülönböztetett módon kedvelt -  az „Esti Budapest”-nél  pedig New-Yorkban lakik,  egy fürdősapka készítő üzemben dolgozik férjével együtt. (Megbízhatósága miatt ajánlja a rezidentúra figyelmébe, amely célszerűnek is tartja tanulmányozását. )

 

Már a kezdet-kezdetén gyorsan letempózza a rezidentúrát, erre a módszerre azonban hamar rájönnek, s megtiltják neki, hogy a rezidentúrának leadott információkat felhasználja az MTI számára. Egyszerűen azt történt, hogy miután egy információt átadott a hírszerzés összekötőjének, gyorsan továbbította az MTI-nek is. S mire a rezidentúra ráaludt egyet és rejtjelezett táviratban gondosan elküldte Budapestre, ott már az utcán olvasták az MTI megjelent híreként.  Ezért jött a tiltás, aminek kissé megmosolyogtató a fontoskodó indoklása.

 „Figyelmeztető”-jében ezt írta a BM II/3-T alosztályról  Hajdu Pál r. őrnagy, alosztályvezető és Baranyi Gyula r. százados a washingtoni rezidentúra vezetőjének:

 

„1., Tájékoztató munkánkat lejáratja, ha nyílt sajtóhíreket bizalmas értesülésként továbbítunk, méghozzá a sajtóhírnél később;

 

2., Az ellenséges elhárításnak lehetővé tesszük rejtjelrendszerünk könnyű megfejtését, ha szinte szóról-szóra megegyező anyagokat nyílt és rejtjelezett táviratban is leadnak. (Erre még a tartalmi megegyezés is lehetőség ad!)

 

Július 28-án a tudósító  színvonalas tömör jelentést küld a CIA átszervezéséről.

 

 

 

(„Virág” jelenti a CIA átszervezéséről)

 

Csaknem egy évvel  Amerikába érkezése után a hírszerzés 1961. augusztus 10-én   értékeli „Virág” tm. munkáját. 

 

A jelentés megállapítja, hogy „Virág” elvi politikai álláspontja szilárd, ingadozás vagy téves nézetek nélkül, anyagi-pénzügyi problémák nem jelentkeztek.

 

 

„Jellembeli fogyatékossága operatív szempontból káros hatásként említhető meg, hogy többszöri figyelmeztetés ellenére is esetenként fecseg. Igyekszik minden alkalommal a jól értesült szerepében tetszelegni, amikor akarva-akaratlanul részünkre jelentett kérdésekről, témákról beszél.

 

Beszámoltatások alkalmával rendszeresen közli az MTI felé adott anyagait. Központi ellenőrzések igazolták, hogy több esetben ennek ellenére a részünkre adott anyagok is leadásra kerültek az MTI felé. Bizonyos helyzeteket a szakmai munka előtérbe helyezésével egyéni szempontjai érvényesítésére igyekszik kihasználni.

 

A hírszerző munkához való viszonya a kezdeti nehézségek után -  a rendszeres és folyamatos találkozások, operatív nevelés eredményeképpen -  jónak mondható. Nevelésével értük el, hogy természetesnek vegye a rezidentúrával a rendszeres találkozásokat, részletes beszámolókat adjon, ne ő határozza meg miről és mennyit közöl.

 

Kapcsolatai szinte kivétel nélkül újságíró berkekből kerülnek ki, …innen szerzi információit. Közelebbi viszonyt kapcsolataival – ilyen irányú igényünk ismerete és elfogadása ellenére – még kiépíteni sem tudott.”

 

 

(1961: Jellembeli fogyatékossága operatív szempontból káros…)

 

Csaknem egyidejűleg Polgár  hosszabb levelet ír Pécsi Ferencnek, az MTI főszerkesztőjének.

Ebben több aktuális nemzetközi kérdésben összefoglalót és megvilágító háttér információkat ad, majd két személyes problémájáról ír bizalmasan.

 

Egyesek Budapesten azt mondhatják némely tudósítására, hogy „nem eléggé pártos”, vagy „nem eléggé állást foglaló”. Ennek két oka van, - magyarázza. Az egyik az, hogy reálisan informálja a turnust és a lapok külpolitikusait a kinti helyzetről, mert állásfoglalást otthon is lehet írni.

 

 „A másik okról csak annyit, hogy ismert okokból néha fontos, hogy itt azt gondolják rólam, hogy nem „elvakult kommunista”, hanem „értelmes kommunista” vagyok, akivel érdemes vitatkozni, s akinek érdemes az amerikai „érveket” is elmondani.”

 

 

(„Fontos, hogy itt azt gondolják rólam: „értelmes kommunista” vagyok)

 

Szóvá teszi, hogy – noha tudja, otthon ő a „legdrágább” MTI tudósító – megalázóan neki kell megelőlegeznie bizonyos elkerülhetetlen kiadásokat, mert az egyetlen kinti újságíró, akinek nem áll rendelkezésére bizonyos keretösszeg előre nem látott kiadások fedezésére. Az MTI deviza kerete oly kicsi, hogy állandóan könyörögni kell a pénzügy hatalmasságainál olyan dolgokért, amelyek külügyi, vagy külkereskedelmi beosztottaknál egy perc alatt elintéződnek.

 

Kötelezően jelentenie kell az elhárítási tapasztalatait. 1962 közepén arról számol be, hogy a házzal szemben áll az FBI gépkocsija, figyelik, mikor megy el hazulról a család. Volt, amikor tévedtek, felesége otthon maradt, az ajtó belülről beláncolva, s be akartak nyitni. Ha olyan személlyel beszél, aki új ismerős, azt felkeresik és megkérdezik: miről volt szó. Ez még az orvosokra is vonatkozik, a panaszokra és a diagnózisra egyaránt. New-Yorkban mindvégig követik, attól a perctől kezdve, hogy elhagyja a szállodát, késő éjszakai visszatéréséig. Ha vacsora meghívása van, akármilyen későig marad, megvárják. Washingtonban más a helyzet: ha amerikai vagy nyugati újságíróval találkozik, nincs kíséret, de ha kommunista országból jött a kolléga, akkor van, s a megfigyelők a szomszéd asztalhoz ülnek, mindvégig ott maradva.

 

 

 

(Washington: „Az ellenem irányuló elhárításról”)

 

1961 végétől észrevehetően megnőtt a titoktartási kötelezettség az Egyesült Államok hivatalos köreiben, az amerikai újságírók sem kapnak annyi bizalmas belső tájékoztatást, mint azelőtt, másrészt, amit kapnak, sokkal óvatosabban kezelik külföldiek körében, még a baráti viszonyt ápolók között is. A bizalmas tájékoztatás elől elzárkóznak, a meghitt beszélgetések egy bizonyos ponton megfagynak.

 

1962 nyarán épp szabadságát töltötte itthon, amikor váratlanul üzenetet kapott Katona Istvántól, a Kádár-titkárság vezetőjétől, hogy „az öreg várja” egy kis beszélgetésre. (Ez sem fordulhatott volna elő Szirmai István tudta és támogatása nélkül.)

 

A párt első titkára – aki persze rendre kapta a jelentéseket a külügyminisztériumtól és a KB külügyi osztályától – arra volt kíváncsi Polgár szerint: milyenek az amerikai hétköznapok, miként élnek és gondolkodnak az emberek Amerikában?

 

Több sem kellett a Polgárnak, el kezdett mesélni az átlag amerikai napi szokásairól, életviteléről, munkájáról, kereseti viszonyairól, költekezéséről – a gépkocsi vásárlástól a szórakozásig -, a „fehérgallérosok” és a „kékgallérosok” vagyonosodásának  ellentmondásairól, nem kerülve meg a „négerkérdést” és a vallási hovatartozás következményeit sem. Természetesen szólt tudóstói munkájáról is, megemlítve, hogy sűrű feladatai közepette jó munkamegosztást alakított ki két szovjet kollégájával: a TASZSZ és a Pravda tudósítójával, kicserélve egymás híreit. (Elmondta azt is, amiről mindketten panaszkodni szoktak: csak nagyon ritkán jelenik meg valami abból, amit haza jelentenek. A híreket Moszkvában szövegezik meg. Amit ők jelentenek, az rendszerint egy bizalmas kiadványban kap helyet.)

 

Kádár János egy órán át hallgatta, megköszönte a tájékoztatást, majd kérte, hogy röviden foglalja össze mindazt miről beszélt, szeretné megosztani másokkal is. Amint kilépett az épületből, hamarosan hívta a külügyminiszter  (Péter János, 1961-1973), s megkérte, az irodájában diktálja le az összefoglalót, nagyon jó gépírói vannak. Nem térhetett ki a „meghívás” elől.

 

A külügyminiszter egyik titkárnője nyolc másolattal írta, amit Polgár diktált. A külügyminiszter több főosztályvezetőnek is megküldte a kész összefoglalót. Egy kivételével negatív véleményt fogalmaztak meg. Kádár viszont – állítólag – egy értekezleten megjegyezte: érdekes dolgokat mesélt neki az MTI tudósítója Amerikáról, akinek beszámolóját még a PB tagjai is érdeklődéssel olvasták. (A külügyminiszter visszakérte a főosztályvezetőktől a szétosztott példányokat és megsemmisítette őket.)

 

 

(Polgár feljegyzése Washingtonból közvetlenül Kádár Jánosnak)

 

Sikerén felbuzdulva, Polgár Dénes 1962. június 12-én 14 oldalas külön jelentést küldött az MSZMP KB első titkárának a következő címmel: „Feljegyzés Kádár János elvtárs részére. Kennedy törekvése erős központi hatalom kiépítésére.”

 

Másutt azonban másképp értékelnek. Néhány nappal később, június 21-én a BM II/3-A alosztálya (Varga Lajos r. hdgy.) „Feljegyzés”-t készít, melynek tárgya: „Virág” fn. tm. kapcsolatai minősítéséhez.”

 

A „Feljegyzés” megállapítja, hogy a korábbiakhoz képest a  titkos munkatárs kapcsolatai, ismeretségi köre szélesedett, a tőle kapott információk számszerű növekedést mutatnak. Ám az is kimutatható, hogy a jelentések és információk gyakorlatilag sajtóhírek és a legjobb esetben 1-2 napos késéssel az amerikai sajtóban megjelennek.

 

„A T-alosztály kimutatása és értékelése szerint az elmúlt év során egy-két esettől eltekintve a „Virág” által adott anyagokat magasabb szintű tájékoztatásra éppen a fentebb említett körülmények következtében nem lehetett felhasználni.

 

Az így kialakult helyzet világosan arra enged következtetni, hogy „Virág” még távolról sem rendelkezik olyan kapcsolatokkal, amelyek megfelelő forrást jelentenének titkos vagy legalábbis bizalmas természetű információk, hírek szerzésére.

 

 

(…jelentései és információi gyakorlatilag sajtóhírek”)

 

Értékelésünk szerint „Virág” újságíró kapcsolatai, valamint a State Department alacsonyabb rangú beosztottai csak legális, sajtóban is megjelenő, vagy más forrásból is beszerezhető híreket közölnek vele és így nem mérhető le az, hogy közülük kik azok, akik „Virág”-ot helyesen vagy helytelenül tájékoztatják. A fenti kérdést egyértelműen csak azután lehet eldönteni, amikor majd „Virág”-tól ténylegesen, a hírszerzés szempontjából is érdekes információt kapunk.”

 

Kilenc nap telik el, s 1962. július 30-án a titkos munkatárs beszámoltatása nyomán részletesebb, árnyaltabb és pozitívabb jelentés készül a hírszerzésnél, melyet az alosztályvezető: Borsányi Imre r. őrnagy írt alá. Az általános értékelés mintha kissé korrigálni is akarná a korábban leírtakat, tán begyűrűzött a pártközpont véleménye:

 

„Virág” magatartásával, viselkedésével kiérdemelte a Központ bizalmát, semmi olyan jellegű probléma vagy nehézség nem merült fel vele kapcsolatban, mint előző állomáshelyén. Úgy látjuk, kommunista módra él és viselkedik. Kifejeztük reményünket, hogy ez a jövőben is így lesz, kiérdemli bizalmunkat és a legmesszebb menőkig segíti munkánkat. „Virág” örült ennek az értékelésnek, s biztosított arról, hogy a jövőben is mindenkor becsületesen akar élni és dolgozni. A beszámoltatás egész ideje alatt azt tapasztaltuk, hogy szívesen dolgozik velünk együtt.”

 

A konkrét értékelésnél azonban megismétlik, hogy információszerző munkája igen kezdetleges. Noha információi között volt egy-két érdekes, alapjában nem haladták meg a sajtóhíreket, így felhasználhatóságuk és értékük minimális.

 

Ezért a hírszerzés leíratta vele kapcsolatait, majd segített kiválasztani és csoportosítani azokat a személyeket, akikkel a jövőben rendszeresen és az útmutatás szerint foglalkoznia kell, hogy operatív eredmények szülessenek végre.

 

 

(Leíratták vele és rangsorolták kapcsolatait)

 

A I. kategóriába sorolták azokat a személyeket, akik céltudatos tanulmányozó munka nyomán alkalmasak lehetnek a beszervezésre. Ezek közé tartoztak:

 

- Hiroshi Takano. A japán rádió washingtoni tudósítója. A fiatalember a Szocialista Párt híve Japánban, gyűlöli az amerikaiakat.  Nagy együttműködési készséget mutat,  többször bocsátott a tudósító rendelkezésére bizalmas jegyzőkönyveket, amelyeket megszerzett, anélkül, hogy viszonzásul bármit is kért volna.

 

- Michael Repasky. A State Department Sajtó-és Kommunikációs Osztályának munkatársa. Lengyel származású, 32 éves, kommunista vagy legalábbis szimpatizáns. Már eddig is komoly kockázatot vállalt egyes anyagok gyors megszerzésével.


- Perre Durel. Az AFP washingtoni diplomáciai főtudósítója, 37 éves, már nyolc éve dolgozik Washingtonban, felesége magyar.  Kitűnően informált, kollegiális alapon lehet vele beszélni.

 

- Dan Kurzman. A Washington Post latin amerikai rovatvezetője. 35 éves. Korábban a Scripps Howard konszern lapjainak dolgozott, s azért lehetett könnyen kapcsolatba kerülni vele, mert ő is „vitatkozó” típus. A konszern Kongóba küldte, ahonnan visszatérve érdekes könyvet írt. A Washington Post elcsábította, s most latin amerikai ügyekkel foglalkozik, „Virág” nagy fantáziát lát benne.

 

- Gál György. „Virág” egykori főnöke a „Világosság”-nál és az „Esti Budapest”-nél, közismerten szociáldemokrata beállítottságú volt. Most a UPI központjában, a nemzetközi osztály szerkesztője.

 

  [Edgar Triveri ügyében olyan döntés született, hogy „Virág” fokozatosan megszakítja vele a kapcsolatot, s csak olyan szálat tarthat fenn vele, amely legális munkája következtében elkerülhetetlen.  A háttér ok: baráti szervek foglalkoznak vele, az ő kérésük volt, hogy a titkos munkatárs szakítson vele, neki ezt Triveri megbízhatatlanságával indokolták. Edgar Triveri egy uruguayi lap washingtoni tudósítója volt, akkor 30 éves. Argentin állampolgár, de hosszú ideig a kubai Prensa Latina washingtoni tudósítója volt. Az előző évben lemondott állásáról, mert nem értett egyet Castróék „előreszaladásával”. Lehet, hogy áruló lett, de ebben „Virág” nem volt biztos. Azt viszont tapasztalhatta, hogy latin amerikai ügyekben nagyon jól informált.]

 

A II. kategóriába azokat sorolták, akik jó hírforrással rendelkeznek, „Virág”-nak elég jó a kapcsolata velük, s alkalmasak lehetnek arra, hogy mint társadalmi kapcsolatokat felhasználják őket információszerzésre vagy a célobjektumok tanulmányozására. Budapesten ezek közé tartozónak vélték többek között az alábbiakat:

 

- John Hightower, AP

- Spencer Davis,  AP

- Luis Gullick, AP

- Stewart Hensley,  UPI

- Tad Sulz, New York Times

- Chalmer Roberts, Washington Post

- Frederick Kuh, Chicago Sun

- Leopoldo Aragon, az argentin lapok washingtoni tudósítója

- Roy Bennett, az Americans for Democratic Action titkára

 

A III. csoportba „Virág” tm. alkalmi ismerőseit, hivatalos kapcsolatait sorolták, akik esetenként segítségére lehetnek, de nem lehet arra számítani, hogy folyamatosan elősegítik a titkos munkatárs operatív munkáját.

 

A bő névsorban olyan magyar nevek is szerepeltek, mint például: Márton Endre, az AP második számú washingtoni diplomáciai szemleírója, Lengyel János, a brazil Correio de Manhao munkatársa, aki elég sűrűn megfordul New –Yorkban,  s személyes meghívást szerzett Goulart elnöktől „Virág” számára;  de ide sorolták „Virág” már említett volt budapesti titkárnőjét: Orbán Tibornét és férjét is, akik 1957- ben disszidáltak.

 

 

(Jelentés a Fehér Ház feltérképezéséről)

 

Az FBI természetesen szorosabbra vonta a megfigyelés gyűrűjét a titkos munkatárs körül, amikor észlelte mozgásának aktivizálódását, (pl. részletesen feltérképezte a Fehér Házat, mint célobjektumot, a bejutás lehetőségeitől az ellenőrzés és biztosítás módjaiig, ahogyan ez 1962. szeptember 5-i jelentéséből is kiderül) különösen azóta, hogy baráti együttműködést és információs munkamegosztást alakított ki két szovjet tudósítóval.

 

Lakásának átkutatására azonban viszonylag későn, csak 1964. február 22-én délelőtt került sor. Eltűnt egy fényképalbuma, egy másikat szétszedtek, egy ládát pedig, melyben könyveket tartott, teljesen kiforgattak, majd a könyveket szétszórták. Gyakori volt az  elhárítás ilyen „érdeklődése” a szovjet és a szocialista országokból érkezett tudósítók lakásain. Válaszul a szovjet lapok ilyenkor  fényképekkel illusztrálva számoltak be a nemzetközi joggal összeférhetetlen cselekményekről, s most nem kis meglepetésre a  rezidentúra is ezt javasolta  a III/I-1-A  alosztálynak. „Virág” azonban mégsem kapott engedélyt arra, hogy leleplező cikkét a hazai lapok megjelentessék.  A hírszerzés vezetői más visszavágást javasoltak február 25-én:

 

Nem javasoljuk a cikk megírását és megjelentetését. Tájékoztassuk Rédei elvtársat, s javasoljuk, hogy ők is csináljanak hasonló akciót.”

 

[Rédei Miklós dr. r. alezredes, a későbbi kémelhárító csoportfőnök ekkor a III/II-2/A alosztály vezetője, 1963-1971.]

 

 

(Javasolják a magyar kémelhárításnak: csináljon hasonló akciót)

 

1964. májusában a Központ értékeli „Virág” tm. 1963. december és 1964. március között küldött információs jelentéseit. Az értékelés vegyes:

 

1963 december:

- Kubai helyzet: Különösen értékes és hasznosítható adatokat tartalmazott. Tájékoztatásra felhasználva.

- Vélemények Johnsonról: Hasznos volt.

- Párizsi NATO értekezlet: Újat nem adott.

- Úti tájékoztató: Futárban válaszoltunk, hogy mire vagyunk kiváncsiak, s „Virág” az elkövetkezendő időben miről adjon bővebb jelentést.

 

1964 január:

-Johnson-Erhard találkozó: Ismert tényeket tartalmazott.

- Rusk kijelentései: Figyelemreméltó adat, de tájékoztatásra nem használtuk fel.

- Kubai helyzet: Értékes. Jelentve.

 

1964 február:

- Kubára vonatkozó információ: Általános, nagyjából ismert tényeket tartalmazott. Alátámasztotta más forrásból nyert értesüléseinket.

- Dél-Vietnam: Mire az anyag ideért, az információ ismertté és így elavulttá vált.

- „Position Paper”: Konkrét tényeket, terveket nem tartalmazott, csak általános, közismert dolgokat a jelenlegi világkereskedelemről. Megküldtük a KKM-nek.

 

1964 március:

- Johnson politikájáról, Salinger lemondásának hátteréről: Értékes, jól hasznosítható információ, amely jó elemzését adta az R. Kennedy és Johnson közötti ellentétnek.

 

A fentieken kívül néhány olyan anyagot is felterjesztett a rezidentúra, amely jellege folytán nem került a T-vonalhoz (pl. Sellei István ügye, vagy De Chaban és Texier ügye.)

Ezek az anyagok különösebb értékelést nem igényeltek.

„Virág” ügyeit és kapcsolatainak átvételét „Váradi” elvtárssal itthonléte során megbeszéljük.

 

„Szántó”

 

 

Január végén, február elején Barcs Sándor, az MTI vezérigazgatója látogatást tesz az USA-ban. Ettől kezdve a rezidentúra tapasztalja „Virág” magatartásának megváltozását. Egyfelől kiszivárog, hogy szeptemberben hazatér, várhatóan magasabb beosztásba, vagy tudósítói munkahelyre kerül, másfelől lanyhul a jelentéstételi kedve, késve, vagy egyáltalán nem számol be, mondván: már megírta az MTI-nek, vagy nem tartotta lényegesnek a kérdést, netán elfelejtette. Viszont véletlenül sem tesz ilyet, ha segítségre, vagy közbenjárásra van szüksége.

A rezidentúra igyekszik túllépni a jelenségen, némi megértéssel nyugtázza, hogy embere  már „otthonra spekulál”, azt azonban szeretné elérni, hogy október előtt ne rendeljék vissza.

 

A Szirmai-Barcs tengely azonban most is erősebb, „Virág” titkos munkatárs szeptember 16-ig dolgozott Washingtonban.

 

A négy év elteltével, 1964. szeptember 17-én  összefoglaló jelentést küld haza az amerikai hírszerző rezidentúra, amelynek tagjai közül Washingtonban „Pál”, „Zalai” és „Váradi” fedőnevű állambiztonsági tisztek,  New-Yorkban „Róna” és „Pártos” összekötők tartottak kapcsolatot Polgár Dénessel, az MTI első tudósítójával az USA-ban. (A kapcsolattartó hírszerző tisztek név szerint: Varga István r. fhdgy., Koppány József r. szds., Varga Lajos r. hdgy., Bernátsky Ernő r. szds., Kornhoffer György r. szds.)

 

A jelentés megállapítja, hogy a tm. tapasztalatlansága, a kisebb problémák és fegyelmezetlenségek, kapcsolattartási vélemény különbségek  ellenére a rezidentúra leghasználhatóbb, legértékesebb hálózati munkatársa volt. Többre is képes lett volna, de „… a tm. számára nem kevés gondot okozott a rezidentúra és a követ által vele szemben támasztott feladatokkal szembeni balanszírozás saját szakmai feladatai mellett.”

 

A jelentés a továbbiakban utal arra, hogy:

 

„… a rezidentúra számára elsősorban a sötéten való információszerzés terén vált hasznossá. Számos általa hozott információ felhasználhatóságát jelezte a Központ, kiemelkedik azonban az 1962. évi kubai krízist megelőző munkája, amiért baráti szervtől közvetett, szervünktől közvetlen elismerést is kapott. Tippkutató munkája keretében több érdekes személyt hozott a rezidentúra látókörébe.”

 

[A baráti szervtől, a szovjet belügyi hírszerzéstől kapott  elismerés azért járt, mert a kubai válság idején közvetlenül  „a Szovjetúnió valamelyik képviselőjének” adta át az USA-ban azokat a bizalmas és rendkívüli értesüléseit, melyeket az ABC amerikai televíziós társaság washingtoni irodavezetőjétől: J. S.-től kapott, aki számított is arra, hogy Polgár a tőle hallottakat elmondja egy szovjet „illetékesnek”. Polgár ennek nyomán úgy érezte: „…ezzel akaratlanul, ha csak pöttömnyi, de részem volt a helyzet további alakulásában.”

2008-ban, az „Egy Polgár a nagyvilágban” című könyvében nem nevezi meg amerikai informátorát, csak annyit közöl még róla, hogy a válság elmúltával kinevezték az amerikai  ENSZ-misszió nagyköveti rangú vezetőjének.

A magyar hírszerzés egyik „Szigorúan titkos” jelentéséből, a VII/17. sz. utasítás mellékletéből  - melynek tárgya: „Virág tm. kapcsolatairól” -  azonban kiderül kiről volt szó név szerint. Polgár Dénes írta róla egy alkalommal:

 

 „JOHN SCALI

 

Az ABC televíziós társaság diplomáciai főmunkatársa. Mélyen utálja a kommunistákat és ezt nyíltan ki is mutatja, s pont ezen az alapon lehet néha felheccelni, amikor is elmond egyet-mást. Véleményem szerint vagy a CIA-nak, vagy az FBI-nak dolgozik, valószínűleg az előbbinek, mert nagyon gyakran küldik külföldre. Kb. 40 éves.”

 

John Scali szerepel még a III/I-1-A 1964. december 15-i azon feljegyzésében is, mely  azoknak a kapcsolatoknak a neveit tartalmazza, akiket „Virág” tm.-nek át kell adnia utódjának.]

 

 

(John Scali, ABC a listán)

 

Jelentésében a  rezidentúra végül sajnálkozásának adott hangot, hogy nem tudott segíteni  a „Virág” és a Népszabadság tudósítója között kialakult rossz viszonyon, s nem tudta megakadályozni a társszerv (katonai hírszerzés) helyettes vezetője, annak családja és  a „Virág” közötti viszony megromlását. Ez utóbbival kapcsolatban szükségesnek tartotta megjegyezni jelentésében, hogy a társ szerv helyettes vezetője szerint „Virág egy alkalommal le hülye zsidózta Fekete elvtársat.”

 

A jelentés azzal zárul, hogy Budapesten „…a Központ vezetője vagy helyettese személyesen is fejezze ki köszönetét az együttműködésért. Az őt már váró ajándékot javasoljuk megfelelő körülmények között átadni.”

 

Erre az ünnepi aktusra 1964. október 14-én került sor Budapesten a „Mátra” fn. K-lakásban megtartott találkozón, ahol a Központ nevében Kovács Tibor r. alezredes  köszönte meg Polgár Dénes eddigi munkáját, amelynek elismeréseképp átnyújtotta a hírszerző csoportfőnökség ajándékát, a hat személyes herendi porcellán étkészletet. „Virág kifejezte hajlandóságát a velünk való további együttműködésre.”

 

[Visszatekintve amerikai tudósítói éveire egy elmaradt rangos interjút és egy elkészült, de itthon elhallgatott beszélgetést sajnált mindvégig.

 

1961. október végén  J. F. Kennedy sajtótitkára váratlanul és szokatlanul felajánlotta neki egy elnöki interjú lehetőségét. Az elnöknek mondanivalója lenne a szocialista országok számára – közölte négyszemközt  Pierre Salinger, hozzátéve: a nagy szovjet lapok egyikére gondoltak, de az tíz napja nem válaszol, aztán a lengyel PAP hírügynökséget hívták meg, ám annak tudósítója szabadságon van, ezért esett a választás rá, az MTI tudósítójára.

 

Az volt a belső szabály az MTI-nél, hogy államfővel csak előzetes engedély alapján lehet interjút készíteni. Polgár gyorsan eljuttatta a kérelmet Budapestre. A válasz még aznap megjött az egyik külügyminiszter-helyettes aláírásával. Szinte hihetetlenül, de így hangzott: „Kennedy adhat interjút, de csak akkor, ha kijelenti, hogy szakít imperialista politikájával.”

 

Nem merte felhívni Salingert, úgy érezte: képtelen értelmesen megindokolni a budapesti döntést. A sajtótitkárság telefonhívásait felesége vette fel, s letagadta férjét. Néhány napot vártak, aztán azt közölték az amerikai hírügynökségek, hogy megérkezett Moszkvából Alekszej Adzsubej, Hruscsov veje, az Izvesztyija főszerkesztője, akit az SZKP PB bízott meg az interjú elkészítésével.

 

Az interjú novemberben jelent meg az Izvesztyijában. Kennedy azt a szándékát hangoztatta, hogy hosszan tartó békés időszakot kell teremteni a két nagyhatalom között. Ehhez mindenekelőtt arra van szükség, hogy a Szovjetúnió és szövetségesei hagyják abba a fegyverkezést, különösen a nukleáris versengést. Az amerikai elnök megígérte, hogy ugyanígy fognak eljárni az Egyesült Államokban és annak szövetségeseinél is.

 

 

(Kennedy sajtótitkárával: Pierre Salingerrel)

 

Az elkészült, de elhallgatott interjú alanya U Thant volt, aki 1961-ben követte az ENSZ főtitkár posztján a svéd Dag Hammarskjöldöt. A szelíd természetű burmai politikus – elődjével ellentétben – mindenkihez barátságos volt, újságíróknak azonban ritkán adott interjút, mondván nem akarja, hogy egyik előnyt élvezzen a másikkal szemben.

1963 nyarán Magyarországra látogatott, az utazás céljáról kevés információ szivárgott ki, de feltételezték, hogy a még mindig napirenden lévő „magyar ügy” megszüntetéséről tárgyalt Kádár Jánossal. Hazarepülve New Yorkba, a titkárságával mindvégig jó viszonyt ápoló MTI tudósító lehetőséget kapott egy interjúra a főtitkár 38. emeleti dolgozószobájában. A beszélgetés során U Thant elragadtatással beszélt Kádár Jánosról, soha nem találkozott ilyen őszinte államférfivel, tárgyalásuk nyitott és szívélyes volt.

 

Amikor le akarta adni a kész interjút Budapestre,  az MTI turnus ügyeletese azt az üzenetet továbbította, hogy az interjút a sajtóban nem lehet közölni. Hiába érvelt, felsőbb utasításra hivatkoztak. Amikor aztán végül is azzal a racionális érvvel állt elő, hogy nem lesz kellemes tájékoztatni a főtitkárt az interjú megjelenésének elmaradásáról, hiszen eddig minden jel szerint támogatta a „magyar kérdés” levételét az ENSZ napirendjéről, mit fog szólni ehhez a barátságtalan gesztushoz?!

Ez az érv hatott, s végül úgy döntöttek valahol odafönt, hogy a Magyar Rádió, - de csak a rádió – közölheti az interjút.

 

A hírszerző csoportfőnökség 1963. december 28-i, Washingtonba küldött utasításából kiderül, hogy az MTI helyeselte munkatársának U Thantnál tett látogatását és nem értett egyet a Külügyminisztérium véleményével az interjúról. A csoportfőnökség hozzátette:

 

„Virág”-nak az U Thant főtitkárral folytatott beszélgetését mi is jelentős eseményként értékeljük, különösen, ha a titkos munkatárs tekintély növekedésével járó operatív lehetőségeket tekintjük.”]

 

1964 szeptemberében „Virág” tm.  hazatér az USA-ból és 1966. szeptember 1-ig az MTI külpolitikai főszerkesztőségén dolgozik vezető beosztás(ok)ban. Még működik a Szirmai-Barcs tengely, már régóta tudja, hogy ő lesz a következő állandó tudósító az NSZK-ban, másnak esélye sincs.

 

Bonn a tudósítók álma

 

A BM III/I-4-H alosztályán 1966. április 21-én  Dömény József r. ales. írja alá azt a „Szolgálati jegyet”, amelyen hivatalosan közlik a III/I-2-C alosztály vezetőjével: Dr. Rozsnyai Lajos r. ales.-sel Polgár Dénes  kihelyezését Bonnba, az MTI állandó tudósítójának.

 

1966. július 6-án régi kapcsolattartó tisztjétől: Kornhoffer György  r. szds.-től Budapesten a változások jegyében átveszi a  BM III/I-2-C alosztály megbízottja: Pék Jenő r. őrgy. főoperatív beosztott.

 

 

(Kapcsolattartó tiszt váltás a bonni kihelyezéskor)

 

Augusztus 18-án megszületik az új tudósító hálózati felkészítésének terve új alosztályán, annak jegyében, hogy: „Folyó hó szeptember 1-től „Virág”, mint az MTI bonni tudósítója nyer kihelyezést az NSZK-ba, „Üveges” fn. titkos munkatárs utódjaként. (Dobsa Jánost váltja.)

 

Augusztus 26-ra a „Szilas” fn. T-lakásra kérik „Virág” tm.-et eligazításra, a találkozón Pék Jenő r. őrnagyon kívül részt vett Maróti János r. alezredes is személyes megismerés céljából.

 

[Marosi (Maróti) János r. alezredes Kölnben lesz rezidens 1967. március 1 és 1971. július 15 között, majd a III/I-3 osztály alosztályvezetője 1971. szeptember 30-ig.]

 

„Virág”-gal közölik, hogy Bonnban a politikai és gazdasági hírszerzés vonalán kívánják foglalkoztatni, bizalmas információk szerzése céljából a politikai pártoktól,  a kormányszervektől és a nemzetközi integrációs szervezetektől. Felhasználják továbbá új, jó hírszerző lehetőségekkel rendelkező kapcsolatok kiépítésére és feldolgozására, azoknak beszervezésre való előkésztése érdekében.

 

Külön kitértek az ellenséges elhárítás és hírszerzés tevékenysége elleni védekezés sajátosságaira az NSZK-ban, részletesen taglalták az összeköttetés, a jelentésírás és a konspiráció témakörének kezdeti feladatait. Az utóbbit különös tekintettel arra, hogy  egy ideig kapcsolattartó tiszt nélkül fog dolgozni odakint.

 

[Radnai (Rajki) Sándor r. alezredes augusztus 15-én távozott a frankfurti hírszerző rezidentúráról, ahol 1961. március 8 óta teljesített szolgálatot.]

 

 Sürgős, különösen fontos, halasztást nem tűrő esetekben Dr. Angyal Istvánhoz a KÜM helyettes sajtóreferenséhez kell fordulnia a kirendeltségen, a hírszerzéssel való együttműködésének felfedése nélkül. A budapesti hírigényt, értékelést, utasítást, pénzt operatív költségeinek megtérítésére átmenetileg  zárt borítékban kapja meg szintén Dr. Angyaltól. Rendkívüli találkozó kezdeményezése esetén a kapcsolat felvételére érkező ismeretlen tiszt a következő jelszóval érdeklődik: „Járt Ön korábban a Pannónia utcában?” A válasz: „Igen! Ott akartam lakást kivenni, de nem sikerült.”

 

„Virág” tm. az eligazítást jól és egyetértően fogadta, - állapítja meg a hivatalos jelentés. Augusztus 30-án reggel elutazott új állomáshelyére: Bonnba. Előtte egy nappal még egyszer találkozott a Központ megbízottjával: Pék őrnaggyal a Rózsadomb Étteremben.

 

Az NSZK-ból kezdetben „Virág” fedőnéven jelentkezik, majd 1967 októberében az általa választott  „Kerekes János”-t kapja, míg nem a kölni rezidentúrához 1968-ban érkezett 6/1/68.sz. utasítás alapján a Központ azt „Kenderesi József”-re változtatta. (Ez rövidül le a gyakorlatban „Kenderesi”-re, majd a titkos munkatárs – tévedésből vagy szándékosan – időnként „Kenderesi János”-ként írja alá jelentését.)

 

Bonn elővárosában: Bad Godesbergben lakik feleségével és Gyuri fiával. Az MTI egyszobás, de tágas  irodája a tulpenfeldi épületkomplexum  egyik modern hatemeletes épületében, a sajtóközpontban volt, minden szükséges kommunikációs eszközzel ellátva. Fizetése megegyezik a magyar követség első titkárának fizetésével. Kormányszinten tisztázott, világos és áttekinthető sajtókapcsolatokkal, a tudósító mindig tudta kihez kell fordulnia, s mindenütt felvették a telefont, készségesen és udvariasan tájékoztatták,  akkreditálása után mindenhova szabad bejárása volt, ahova nyugati kollégái is beléphettek, s a posta is soron kívül kapcsolta  a budapesti MTI turnust. Polgár Dénes két évig a Tulpenfeldben megalakult Külföldi Tudósítók Egyesületének alelnöke volt, ami tovább könnyítette mozgási lehetőségeit. Ideális munkahely, jó ellátottság, kitűnő kollégák, udvarias tájékoztatás, nagyformátumú politikusok.

 

Három hónapos hálózati tapasztalatairól először 1966. december  5-én jelentett a BM III/I-2-C alosztálynak, amely azt december 19-én közölte a csoportfőnökséggel.

 

Semmiféle diszkriminációt, figyelést vagy követést nem észlelt. (Igaz, lakásszomszédja, aki két hétig nagyon kedves volt, a gyerekek is átjártak egymáshoz, két hét múlva hírtelen tartózkodóvá vált. Vagy figyelmeztették, vagy magától húzódott vissza családjával, miután megtudta, hogy a magyar tudósító kommunista. „Sikerült magamról olyan véleményt kialakíttatni, hogy bár kommunista vagyok, azon igyekszem dolgozni, hogy javuljon a magyar-nyugatnémet viszony.”  Ezért vállal előadásokat és rádió szereplést, később tv-vitát  a Kelet-Nyugati viszony kérdéseiről.

[Csak hét évvel később, 1973-ban jött létre diplomáciai viszony az NSZK és a Magyar Népköztársaság között, - I. Cs.]

 

A titkos munkatárs úgy látja, hogy a politikai információszerzésre és a magasabb fokozatú személyes kapcsolatok kiépítésére hosszabb időre lesz szükség, mert a nyugatnémetek általában sokkal tartózkodóbbak, mint az amerikaiak, nehezebben melegednek fel, véleménynyilvánításuk megfontoltabb, fegyelmezettebb.

 

A már megszerzett információk eljuttatása  a frankfurti hírszerző rezidentúrához több nehézséggel is jár: nemcsak időigényes, de költséges is, s még nagyobb baj, hogy feltűnő is, ha észreveszik,  gyakran megfordul  ott, amit fokozott ellenőrzés alatt tartanak az elhárító szervek. (A problémán csak az segíthetne, ha a rezidentúra  mielőbb Kölnbe költözne.)

 

 

(Kenderesi alakuló informatív kapcsolatai: politikusok, újságírók)

 

A hálózati titkos munkatárs  konkrétan és név szerint jelenti azokat a kialakuló kapcsolatait, melyeket a Központ szerint érdemes tanulmányozni és alaposan feldolgozni. Köztük van:

 

- Hans-Jürgen Wischnewski, gazdasági és fejlesztési miniszter. A szociáldemokrata párt bal szárnyához tartozik és a kapcsolatok javításának szorgalmazója;  megragadta budapesti fogadtatása, odafigyel Kádár János megnyilatkozásaira, kongresszusi beszéde releváns részének lefordítását kérte Polgártól.

 

- Dr. Jahn szociáldemokrata képviselő. Várhatóan a külügyminisztérium politikai államtitkára lesz, közvetlenül foglalkozik a Magyarországgal kapcsolatos politikai kérdésekkel. „Nagyon ambiciózus ember, 39 éves és szeretne eredményeket felmutatni. Édesanyja zsidó volt…”

 

- Dr. Claus Blőmer, Franz Josef Strauss külpolitikai tanácsadója. Több hosszabb beszélgetésben már részletesen kifejtette Strauss külpolitikai elképzeléseit. Készül, hogy visszatér a külügyminisztériumba, ahol korábban dolgozott.

 

- Jörg Kastl, a külügyminisztérium sajtófőnöke. Washingtonban volt követségi titkár. „Erhard-dal együtt legutóbb Washingtonban járt és – mint mondta – ott jókat hallott rólam. Ezen az alapon kölcsönösen meghívtuk egymást ebédre és jó viszonyba kerültünk.”

 

- Hans Ulrich Kempski, a Süddeutsche Zeitung főmunkatársa. Az egyik legbefolyásosabb és legjobban informált nyugatnémet újságíró, aki nagy örömmel üdvözölte Polgárt és aktív kommunikációs kapcsolat alakult ki köztük.

 

- Gerold Benz, a Süddeutsche Rundfunk bonni irodavezetője. Nemrég járt Budapesten, nagy segítőkészséget mutat. „Feltételezem egyes jelekből, hogy valamelyik hírszerző, vagy elhárító szervnek dolgozik, de általa sok ismeretséget szereztem, különösen CSU körökből.”

 

- Anatole Shub, a Washington Post tudósítója. Régi ismerős. Huzamosabb ideje van már Bonnban, mindenkit ismer. Sokat segít,  készségesen továbbadja információit.

 

-Roland Delcour, a Le Monde tudósítója. Hamar összebarátkoztak jó kollégiális alapon.

 

A titkos munkatárs a fentieken kívül felsorolja azokat, akikkel az átlagosnál biztatóbban kezd alakulni információs kapcsolata:

 

Renhold Appel (Stuttgarter Zeitung),

Wolf Bell (Rheinische Post),

Erich Hauer (Westfalische Rundschau),

Eghard Mörbitz (Frankfurter Rundschau),

Dankwart Reissenberger (Kölnische Rundschau),

Gróf Finck von Finckenstein  (Die Welt).

 

A hálózat befejezésül szükségesnek tartja ismét hangsúlyozni: „…csak lassan és óvatosan lehet előrehaladni.”

 

Az értékelő tiszt megjegyzése:

 a tm. a jelentés végén felsorolt, de nem jellemzett személyekről is többet tudott volna írni, de „elsiette” a dolgot és nem fejezte be a jelentést, mert a vonathoz igyekezett.

 

1967 júniusában váratlanul Budapestre érkezik: Willy Brandt külügyminiszter üzenetével kellett felkeresnie Péter János külügyminisztert, aki 9-én délben fogadta is őt. Az üzeneten kívül átadta saját feljegyzéseit, melyeket Brandttal és tanácsadójával Dr. Egon Bahrral folytatott beszélgetéséről készített. A találkozón részletesebb eligazítást nem kapott, s a további lépéseket, így a Dr. Bahrral szemben követendő tárgyalási taktikát is rá bízta a külügyminiszter, azt a körülményeknek megfelelően saját magának kell megválasztania.

 

 

(Péter János külügyminiszter (szemüveggel) és Benkei András belügyminiszter)

 

Itthon tartózkodása alatt elkövette azt a hibát, hogy nem jelentkezett be nyomban  a Központnál (III/I-2-C), amely a rezidentúra távirata alapján persze tudott érkezéséről, s hamar megtalálta. Kissé neheztelve zúdították rá összegyűlt bírálatukat, értékelésüket információszerző és kutatómunkáját illetően. Ám hamar kiderült, a rezidentúrával való kapcsolattartás lassúsága, a vezető túlterheltsége, nem az ő hibája, akárcsak az, hogy feldolgozott  információi késve jutnak el Budapestre. Beszámolt arról, hogy Zedwitz, a Krupp Művek sajtófőnöke, miután hazaérkezett a budapesti BNV-ről, beszélgetésre hívta, s a politikai-gazdasági együttműködés lehetőségeiről egy igen érdekes tanulmányt mutatott neki.  Elmondta azt is, hogy  meghívták  - a szocialista országokból érkezett tudósítók közül csak őt - több nyugatnémet városba rangos újságírók rádiós kerekasztal vitáiba, melyeken a Bundespresseamt helyettes vezetője: dr. Ahlers elnököl. A titkos munkatárs megfelelő eligazítást kapott az együttlét kínálta információszerzésre vonatkozóan.

 

[Különösen jó munkakapcsolatot, szívélyes emberi viszonyt alakított ki Willy Brandttal (1913 – 1992), aki előbb külügyminiszter (1966-1969), majd kancellár (1969-1974), miközben az SPD elnöke (1964-1987).

1969 márciusában Budapesten ülésezett a Varsói Szerződés Legfelsőbb Tanácskozó Testülete, amely felhívást tett közzé, javasolva egy nemzetközi biztonsági és együttműködési értekezlet összehívását. Polgár ösztönösen érezte, hogy erre mielőbb kellene egy nyugatnémet reagálás, nem is akárkitől. Megkérdezte az MTI-t, s Köves Tibor turnusvezető („Márvány Tibor”, „Gyémánt Tibor” fn. hálózati személy, akiről e sorozat VI. részében írtam: „Lehetett-e nemet mondani az állambiztonságnak?”, http://www.utolag.com/Ilkei/UjsagirokSzerkesztokSajtomunkasokVI/UjsagirokSzerkesztokSajtomunkasokVI.htm azt válaszolta: bizony, kellene. Polgár máris tárcsázta a nyugatnémet külügyminisztériumot, Willy Brandtot kérte, s ott nem volt csoda, hogy kapcsolták is a külügyminisztert. Ő még nem olvasta a budapesti felhívást, - válaszolta - , de mindjárt megteszi és visszahívja. Egy órán belül jelentkezett: szívesen nyilatkozik, s máris diktálta rövid pozitív véleményét, melynek lényege az volt: figyelemmel és érdeklődéssel olvasta a budapesti kezdeményezést és foglalkozni fog vele.

 

A tudósító továbbította az állásfoglalást a turnusvezetőnek, ám ő nem sokkal később azt üzente: a KB illetékes titkára: Pullai Árpád nem akarja engedni a Brandt nyilatkozat megjelenését. Indoklásul kételyét fejezte ki a nyilatkozat szöveghűségéről, másfelől arról, hogy az NSZK külügyminisztere ily gyorsan, egy telefonhívásra ugorjon az MTI munkatársának.

Polgár cáfolta a hivatalos aggályt, s estig győzködte kollégáit és a pártközpontot a nyilatkozat közzétételének nemzetközi indokoltságáról. Az ismételt elutasítások nyomán elvesztette önmérsékletét, dühbe gurult, s kilátásba helyezte, hogy a nyugatnémet lapok botrányt fognak kavarni, ha nem jelenik meg Brandt nyilatkozata. Végül a józanabb vélemény kerekedett felül a Központi Bizottság székházában és végül megjelenhetett a budapesti felhívással kapcsolatos első illetékes nyugati állásfoglalás, amely aztán mozgásba hozta mindkét oldalon a diplomáciai gépezetet. (A folyamat – 1972-1975 - eredménye a helsinki Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet lett.)

Brandt később is szívesen látta egy-egy interjúra Polgárt, aki a Hét főszerkesztőjeként kereste fel az SPD elnökét, ő mindig előnyben részesítette a jó humorú újságírókat, akik új viccekkel érkeztek hozzá, s ő sem volt rest újakkal meglepni őket.

Willy Brandton kívül jó viszonyt ápolt a Német Szociáldemokrata Párt másik vezetőjével: Herbert Wehnerrel is, akinek személyi titkára a Polgár család szomszédja volt egy négylakásos bérházban Bonn elővárosában, az egykori faluban: Bad Godesbergben. A titkár összehozta a személyes találkozót, aminek eredményeként többször is elmélyült beszélgetést folytathatott a párt nagy öregjével, a kormány tagjával, az SPD frakcióvezetőjével, aki a 30-as években a Német Kommunista Párt főtitkára volt, de a Harmadik Internacionálé főtitkárának: a bolgár Dimitrovnak egy 1933-as megdöbbentő levelével nem tudott egyetérteni, ezért kilépett a kommunista pártból és felvételét kérte a szociáldemokrata pártba, miközben menekülnie kellett Svédországba.]

 

 

(Interjú Willy Brandttal, akinek humora is volt)

 

1967 októberében a rezidentúra még mindig ott tart, hogy saját működési zavarainak következményeit igyekszik áthárítani a hálózatra, így felnagyítja  a titkos munkatárs hibáit is, vele szemben maximalista: „… a Virágtól beérkezett bizalmas információk száma igen kevés, …operatív kapcsolatépítő és feldolgozó munkája még információs munkájánál is gyengébb, következetlenebb… eddig még keveset tett a legális kiadványok, sajtó és objektum felmérési anyagok beszerzése terén is.”

 

Eközben az NDK illetékesei, így például a budapesti képviselet első beosztottja nem egyszer több oldalas észrevételeket tesz Polgár Dénes MTI tudósító bonni jelentései és kommentárjai miatt, mert úgy véli: lényegében az egész magyar sajtó – ide értve a vidéki lapokat is – az ő téves szemléletű anyagaira támaszkodik.

 

 „Így félő, hogy a lakosság körében illúziók támadnak a jelenlegi bonni politika iránt, melynek megítélésében pártjaink és kormányaink azonos nézeteket vallanak.””Polgár Dénes a Német Szocialista Egységpárt és az MSZMP álláspontjának sem megfelelő, gyakran azzal szöges ellentétben álló nézeteket képvisel:” (1968. március 15.)

 

A Külügyminisztérium NDK Referatúráján összeállított kifogás gyűjtemény általában a bonni kormány un. új keleti politikájával kapcsolatos. Polgár Berlinben is szóvá tett cikkei azt a látszatot sugallják – így a kritika -, „… mintha az NSZK új keleti politikája nem illeszkedne bele az Amerikai Egyesült Államok  általános (globál) politikai vonalába, sőt, mintha nézeteltérések lennének Bonn és Washington között Bonn szocialista országok irányában folytatott politikája miatt.”

 

Az NDK illetékesei  ezért szükségesnek tartották,  hogy  „Polgár elvtárssal” személyesen tisztázzák a felmerült nézeteltéréseket, amint azokat már többször szóvá tette sajtóattaséjuk  a külügyminisztériumban és néhány újság, köztük a Népszabadság szerkesztőségében is.

 

1968. június 14-én a magyar hírszerzés közli rezidentúrájának vezetőjével, „Megyesi” elvtárssal, hogy:

 

„…felsőbb utasításra az NSZK-ból politikai személyiségeket, újságírókat egyelőre hivatalosan nem hívhatunk meg. Ez vonatkozik minden magyar állami szervre, hivatalra. (!)”

 

Ezzel egy időben az NSZK, a kancellária felügyelete alatt működő Inter Nationes nevű intézménye magyar írókat, újságírókat, művészeket, tudósokat lát vendégül, programokat állít össze a meghívottaknak és fedezi minden költségüket, azzal a nem titkolt céllal, hogy javítsa az NSZK imázsát.

 

Polgárék lakásán is megjelennek a budapesti ismerősök, a tudósítónak különösen két kollégája volt gyakori vendég. Tatár Imre szinte minden hónapban bekopog, az Esti Hírlap, majd később a Magyar Nemzet munkatársaként számos cikket publikált a nyugat-németországi változásokról.

A másik gyakori látogató, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a Népszabadság főszerkesztő-helyettese, Aczél György jobb keze: Rényi Péter (1920, Temesvár, Schönheim Ila – 2002, Budapest).

Családjuk háború előtti házvezetőnője az NSZK-ban élt, Rényi nála tartotta megtakarított pénzét, s ha szüksége volt valamennyire, hát kijött érte és „tankolt”, ő megtehette. Volt még egy nagy előnye az NSZK-ban: miután szüleivel 1920-tól Berlinben, majd Hamburgban élt 1934-ig, úgy hozta a sors, hogy az általános iskolában osztálytársa volt Helmut Schmidt (1918-2015) szociáldemokrata politikus, hamburgi szenátor (1961-1965), az SPD frakcióvezetője (1967-1969), kancellár (1974-1982).

 

 

(Helmut Schmidt)

 

Schmidt sohasem felejtette el, hogy Rényivel járt egy osztályba, ha a magyar újságírók hivatalos látogatást tettek az NSZK-ban (mint például Kádár Jánost elkísérve), Rényi mindig megkülönböztetett fogadtatásban részesült. (A szórakozottságáról híres Rényi persze az NSZK-ban sem tagadta meg önmagát, az ebbe a témakörbe tartozó pompás történetek gyűjteménye azonban nem része jelen tanulmánynak.)

 

Rényi révén Polgár is mind közelebb kerül Helmut Schmidthez. Ez adja az indíttatást a budapesti Központnak, hogy szerepet szánjon neki a sötét információszerzés területén. 1968 januárjában közlik a tervet a kölni rezidentúrával, amikor „Megyesi” elvtárs amúgy is meglehetősen elégedetlen az általa irányított titkos munkatárssal, s a hírszerzés úgy értékeli:  „Eddigi igen kevés számú jelentése nem tükrözte azt a tájékozottságot, amit szóbeli beszámolója elárult…érezhető, hogy a bennünket érdeklő kapcsolataival élénk, bensőséges viszonya van, ami napról napra felvethet új és új elképzeléseket.” Igaz, a Központ legalább ennyire elégedetlen rezidensével is, mert nem tud kellő időt és energiát fordítani egyetlen működő titkos munkatársa szakszerű és színvonalas irányítására, jelentéseinek igényes és időbeni feldolgozására.

 

Egy ilyen „új elképzelést” vetnek papírra Budapesten, a célpont: Helmut Schmidt. A tervet így közlik a kölni rezidentúrával:

 

„Helmut Schmidt hiúságának, politikai karriervágyának figyelembe vételével, valamint annak ismeretében, hogy tőle a tm. sötéten igen értékes és bizalmas információkat szerezhet megfelelő szituáció esetén, itthon elintézzük, hogy az MTI-n keresztül megbízást kapjon az SPD helyzetéről egy cikk elkészítésére, amelybe építse be a Helmut Schmidt-tel való beszélgetést. A cikket a „Magyarország” c. hetilap részére készíti és az SPD kongresszusra időzíti.

Eligazítottuk, hogy az sem tartalmában, sem formájában ne lépje túl a jelenlegi politikai viszonyok között megengedett mértéket.

Intézkedésünk alapján várható, hogy a tm. a közeljövőben megkapja a megrendelést a cikk elkészítésére.”

 

 

(Polgár sajtókapcsolatai 1967 őszén, a keresztek a kapcsolatok erősségét jelzik)

 

1967. október 23-án 42 névből álló listát ad az NSZK-ban lévő sajtó kapcsolatairól, csoportosítva, s egytől három keresztig terjedő jelöléssel kifejezve az információs személy érettségét a beszervezésre.

 

 I. csoport: a Rádió és TV, valamint a DPA.

Három keresztet (+++) kapott:

- Gerold Benz, Süddeutcher Rundfunk

- Henry Scharoir, DPA

- Ludwig Schrőder, DPA

 

II. csoport: újságok, napilapok

Három keresztet kapott:

- Eghard Mörbitz, Frankfurter Rundschau

- Hans Ulrich Kempski, Süddeutche Zeitung

 

III. csoport: külföldi tudósítók

Három keresztet kapott:

- David Binder, New-York Times

- Luigi Saporito, ANSA

 

IV. csoport: Egyéb

A feltüntetett 6 név közül egy sem tartott a beszervezés előtti állapotnál.

 

Miközben „Kerekes” tm. egyre bizalmasabb kapcsolatot alakít ki a hírszerzést is érdeklő  Mörbitz, Binder és Saporito jelöltekkel, 1968 áprilisában a Központ ismét szigorú kritikát küld címére a kölni rezidentúra útján:

 

„… a Központ értékelte Kerekesnek az NSZK belpolitikai helyzetéről szóló jelentését. A jelentés alacsony színvonalú, egyoldalúan az SPD helyzetének megítéléséből rögzíti az NSZK belpolitikai viszonyait. Külön felhívjuk a figyelmet arra, - ami egyébként jellemző Kerekes felületességére és fegyelmezetlenségére -, hogy a jelentés több pontja ugyanazokat a gondolatokat tartalmazza, mint a „Magyarország” 1968. március 17-i számában megjelent cikke.” [Polgár Dénes: „A mesterdalnok csarnokban”, „Magyarország”, 1968. március 17.]

 

Júliusban jelentést készít a kancellária egyik államtitkárságának: a Presse und Informátionsamt der Bundesrepublik Deutschland  szervezetéről és munkájáról, ennek ellenére bírálatot kap a Központtól, amely nem tartja kielégítőnek tájékoztató, kutató és tanulmányozó munkáját.

 

Nyári szabadsága alatt Budapesten a „Havasi” fn. T-lakáson találkozik Pék Jenő r, őrnaggyal, a III/I-3 alosztályvezetőjével, aki általános értékelésként közli vele, hogy a hírszerzés nincs megelégedve  sem információszerző, sem operatív feldolgozó munkájával, s különösen azt kifogásolják, hogy éppen azokat a feladatokat nem hajtotta végre, vagy csak részben teljesítette, amelyeket eredetileg ő javasolt. Információi – főleg az SPD vonatkozásában – nem ütötték meg azt a szintet, amelyet képességei és kapcsolatai révén elvárnak tőle, nagyobb súlyt helyez a Külügyminisztérium, az MTI és más szervek részére küldött tájékoztatásra, mint a hírszerzéstől kapott feladatok végrehajtására. Pék őrnagy jelentése szerint a tm. önkritikusan válaszolt a bírálatra:

 

„Kenderesi értékelésemmel és a kapott bírálattal egyetértett, határozottan ígérte, hogy változtat velünk szemben fennálló viszonyán, s mindent megtesz annak érdekében, hogy a jövőben elégedettek legyünk munkájával…[…] úgy érzi, itthon tartózkodása alatt sikerült tisztázni, hogy meddig mehet el oly kérdésekben, mint a szocialista országok álláspontja az NSZK-val szemben folytatott politikát és taktikát illetően.

 

Megértette azt is, hogy az MTI-n, valamint szervünkön kívül más szerveknél hiába próbál érvényesülni (pl. KÜM vonalon), mert az ő munkáját mi vagyunk hivatottak értékelni, munkája eredményét pedig rajtunk keresztül felhasználni. Természetesen fogadkozásában  voltak olyan elemek is, amelyek ismételten csak az időhúzást célozták…”  - fejezte be jelentését Pék r. őrnagy, alosztályvezető, akinek azért ahhoz nem volt bátorsága, hogy a „más szerveknél” a pártközpontot is megemlítse.

 

 Augusztusban a  csehszlovákiai megszálló események kapcsán  – Binder, Mörbitz, Wieser  és Benz bizalmas információit felhasználva - „Kenderesi János” tájékoztató jelentést készít a hírszerzésnek, „Tárgy: kemény csoport a SZU vezetésében” címmel. Pék r. őrnagy felháborodottan írta rá: „Ki kérte ezt? Az ellenséges bulvársajtó találgatásait nem gyűjtjük, különösen a SZU-ra nem!”

 

 

(„Ki kérte ezt? Az ellenséges bulvársajtó találgatásait nem gyűjtjük…”)

 

Ilyen előzmények után nem meglepő, hogy Polgár Dénes, az MTI bonni tudósítója, a magyar belügyi hírszerzés titkos munkatársa kedvetlen, s mielőbb haza akar térni. 1968. november 15-én a budapesti Központ arról értesíti a kölni rezidenst, hogy az MTI-től szerzett információk szerint, „Kenderesi” anyagi problémák miatt 1969-ben végleg haza akar térni Bonnból. Elégedetlen a fizetésével, abból nem tud megélni, kilátás sincs arra, hogy az MTI méltányolja kéréseit. Majd így folytatja a Központ:

 

Igen elkeseredett amiatt is, hogy az NSZK-ra vonatkozó politikai, stratégiai és taktikai elképzeléseit, tanácsait az illetékes felsőbb szintű szervek nem hallgatták meg, illetve nem teszik lehetővé azok megvalósítását. Úgy érzi, nem értik meg őt.

 

A fentiekből eredően igen panaszkodó, pesszimista, valamint lemondó a kezdeményezéseket illetően. Ugyanakkor dicsekszik befolyásos kapcsolataival, kiváló információszerző és kapcsolatépítő lehetőségeivel.”

 

A Központ világossá teszi a kölni rezidentúra számára, hogy a tm. idő előtti hazatérése, az utód kijelölése és a váltás lebonyolítása átmeneti nehézségeket okozna a hírszerző munkában, ezért meg kell vizsgálni panaszát, s ha az orvosolható, akkor méltányolni fogják.

 

[Az „NSZK-ra vonatkozó politikai, stratégiai és taktikai elképzeléseit, tanácsait”  Polgár Dénes leírta és személyesen adta át  Komócsin Zoltánnak (1923-1974), a keményvonalas KB-titkárnak (1965-1974), aki a külügyekért felelt. Erről a találkozóról a kölni rezidensnek a titkos munkatárs azt mondta, hogy Komócsin elvtárs néhány vonatkozásban figyelembe is vette a helyzet értékelését és egyetértett a nyugatnémet problémakör ismertetett megközelítésével. A rezidens ezzel kapcsolatban 1968. november 22-i jelentésében megjegyezte: Úgy érzem, ez egy kissé eltúlzott értékelés Kenderesitől.”]

 

 

(Komócsin Zoltán)

 

A titkos munkatárs panaszait  a hírszerzés megvizsgálta,  s a maga részéről igyekezett is orvosolni. Rajnai (Reich) Sándor r. vezérőrnagy, a III/I csoportfőnöke (1967-1976) Radnai Sándor r. ezredesnek, a III/I-3 osztályvezetőjének előterjesztésére „Kenderesi” tm.-t 1968. december 15-én egész évben (!) végzett jó munkájáért 4.000. Ft. pénzjutalomban és dicséretben részesítette. A rövid indoklás megemlítette:

 

„Értékes információkat szerez az NSZK bel- és külpolitikai irányvonaláról… Az öt szocialista ország Csehszlovákiának nyújtott segítsége idején értékes adatokat szerzett az esemény NSZK-beli értékeléséről, visszhangjáról, a különböző pártok ezzel kapcsolatos állásfoglalásáról. SPD vonalon egy értékes tipp-személyt terjesztett fel…”

 

Míg korábban anyagi problémák miatt a tm. felesége  (!) kérte az MTI-től hazahívásukat, a hírszerzés gesztusai miatt „Kenderesi” hajlandó volt megváltoztatni elhatározását és kijelentette, hogy marad és  végrehajtja a rábízott feladatokat. (A rezidentúra hozzájárult a gépkocsi fenntartásához és használatának költségeihez, lényegesen emelte az operatív költségek címén kifizethető állandó juttatást, stb.)

 

1969. januárjában a Bonnba akkreditált tudósítók szövetsége beválasztotta az új elnökségbe, bővítve a hivatalos kapcsolattartás címén meglévő lehetőségeinek körét.

 

 

(Rajnai (Reich) Sándor)

 

Áprilisban „Kenderesi” megismerkedett a Vatikán bonni nunciaturájának egyik diplomatájával: Kada Lajos követségi auditorral és azt jelentette, hogy jó lehetősége kínálkozik folyamatos kapcsolat kiépítésére és az információszerző alkalmak kihasználására. Budapesten a III/I-4 osztálytól az az utasítás érkezett, hogy :

 

„Törekedjen egy olyan politizáló barátság megteremtésére, melynek során a bennünket érdeklő kérdésekben jól tájékozott és kompetens vatikáni diplomatától – sötéten – értesüléseket és információkat szerezzen.”

 

Augusztusban a Központ úgy értékeli, hogy javult „Kenderesi” információszerző munkája, a felsőbb szervek tájékoztatására is alkalmas jelentéseket küldött. Ám felhívják figyelmét a gondosabb munkára. Arra kérték, hogy az információ értékének reális meghatározása érdekében jelentésein a jövőben tüntesse fel minden esetben a hírforrás nevét, a hír megszerzésének és továbbításának idejét, s az információhoz csatolja saját egyetértő, vagy az információnak ellentmondó véleményét.  A tm.  erre ígéretet tett, ám  felvetette, hogy tegyék lehetővé számára az információiról adott értékelés elolvasását. Ettől a Központ nem zárkózott el.

 

Szeptemberben azonban egy hosszabb, s példákkal alátámasztott értékelés kritikusabb következtetésekre jut:

 

„…információszerző munkájával nem lehetünk elégedettek. Az információk többsége tájékoztatásra alkalmatlan, mert felszínes sajtóértesülés, nem tartalmaz bizalmas, titkos jellegű anyagot. Sőt, néhány esetben a napilapokban tartalmasabb híranyagokkal találkozunk, mint amilyent Kenderesi a Központba küld.”

 

„Ebben az évben – a Központtól küldött konkrét kérdésekre adott válaszokat kivéve – alig haladt előre kapcsolatainak tanulmányozásában, jellemzésében, s még mindig adós a konkrét céllal feldolgozásra ajánlott személyekre szóló javaslatával.”

 

Az értékelés főbb megállapításai az év végére sem változnak meg.

 

1969. szeptember 29-én 63 éves korában meghal Szirmai István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a sajtó-és propaganda munka legfőbb felügyelője, s ezzel megkezdődik a korábban említett Szirmai-Barcs (Pécsi) tengely gyengülése, felbomlása. Barcs Sándor azonban rövid idő alatt olyan szövetségeseket talál, akikkel intézkedései 1970 elejére gyengítik a BM hírszerző csoportfőnökség pozícióit, s ez megjelenik a „helyek” elosztásában és a személyi változásokban is.

 

Polgár Dénes közérzete érthetően rossz, munkahelyi hangulata borongós, nem látja tisztán jövőjét. 1970 januárjában azzal tér vissza a karácsonyi és újévi ünnepekről Kölnbe, hogy a rezidentúrán elpanaszolja: az MTI fegyelmi bizottsága megrovás fegyelmi büntetésben részesítette egyik tavalyi, NSZK-beli televíziós szerepléséért. Ennek ellenére azt az ajánlatot kapta otthon, hogy mivel az egyik főosztályvezetőt kihelyezik tudósítónak, elfoglalhatja a helyét, ha 1970-ben hazamegy. Ezt főként a felesége szeretné, ám ő maradna, ha a rezidentúra úgy látja jónak.

 

Februárban a Központ úgy értékeli, hogy két tipp személye: Mörbitz és Binder dezinformálta őt, s ezért ellentmondásos és valótlan adatokat közölt az „Amerikai jegyzék az NSZK-nak” című jelentésében. Az NSZK keleti politikájáról valóban volt konzultáció Washington és Bonn között, azonban a tárgyalófelek éles nézetkülönbségéről szó sem lehetett. Ennek elhitetése csak azt a célt szolgálja, hogy Brandt politikáját „európaibbnak”, önállóbbnak tüntesse fel.

 

A Központ ezután teljesítési határidőkhöz kötötten feladattervet állít össze  „Kenderesi” tm.-nek 1970-re.  Ebben nemcsak megismétlik a korábban hallott kritikákat az információszerző, tippkutató és feldolgozó munkájára vonatkozóan, hangsúlyozva a bizalmas kapcsolatok elmélyítésének fontosságát például Adams, Tiggers, Mörbitz, Savoir, G. Benz és Wiesert irányába , hanem két új  fontos feladattal is megbízzák:

 

a., Mint az NSZK-ban akkreditált külföldi tudósítók szervezetének elnökségi tagja, az ezzel járó hivatalos lehetőségeit felhasználva, keressen kapcsolatokat fiatal, tehetséges nyugatnémet újságírókkal, akiket meghívhat a MÚOSZ és a KKI által felajánlott ösztöndíj keretében több hónapos, költségmentes magyarországi tartózkodásra. E munkája legalizálásakor nyugodtan hivatkozhat arra, hogy a MÚOSZ megbízásából tanulmányozni szeretné az NSZK-ban folyó újságíróképzést. Ismerve az újságíróképzés nemzetközi szinten is köztudott ellentmondásosságát, érdeklődése az illetékesek előtt feltűnést nem kelt és megkönnyítheti a fiatal újságírókkal való kontaktus felvételét.

 

b., Keressen kapcsolatot a „Der Spiegel” c. lap munkatársaival, illetve olyan újságírókkal, akik jó viszonyban vannak velük és bizalmas, a nyilvánosság előtt nem ismert, hiteles információkkal rendelkeznek a lapot támogató tőkés körökről, a szerkesztőség személyi állományáról, a lapkészítés munkamódszereiről, a tudósítók szerepéről, a külföldi irodák működésének belső szabályairól, stb.

 

Májusban „Kenderesi” közli a rezidentúrával: az MTI úgy döntött, hogy kint tartózkodását egy évvel meghosszabbítja. Felesége ugyan ellene van a döntésnek, de ő ígéri: továbbra is azon lesz, hogy  a számára meghatározott feladatokat maradéktalanul elvégezze.

 

Ezt követően a titkos munkatárs hazamegy és Balatonszéplakon üdül, ahol a nemzetközi társaságban lehetőségeit felhasználja információszerzésre. Ott nyaral – többek között – a Krupp Művek már említett sajtó-és propaganda főnöke: Graf Armin Zedwitz is, akire rászáll „Bakos” elvtárs is, aki nem más, mint a Press Rezidentúra  (III/I-B öá. alosztály) mb. vezetője - személyéről részletesen írtam a  sorozat előző, X. részében: „Bevezetés a Press Rezidentúrába: Kik voltak a vezetők?”, http://www.utolag.com/Ilkei/PressRezidentura/PressRezidentura.htm

-,  a MÚOSZ-ba beköltözött Szolnok (Szikla) Péter hírszerző szt-alezredes. Nehéz őt lebeszélni aktuális ötletéről, de a Központ határozottan közli vele, hogy Zedwitz operatív feldolgozása nem célszerű. Személye évek óta ismert, „Kenderesi” tm. információs kapcsolata, de operatív felhasználhatósága erősen korlátozott, ezért beosztásánál fogva  csak esetenként használható fel sötét információszerzésre.

 

 

Már októbert írunk, s az értékelés ismét negatívumok gyűjteménye: „Kenderesi” nem készítette el ígért tanulmányait, akárcsak a „Spiegel” szerkesztőségéről szóló összefoglalót, s a kutató, feldolgozó munka területén sem történt előrelépés. Kapcsolatainak névszerinti felsorolása operatív szempontból értéktelen.

 

Az el nem végzett hírszerzési feladatok október 22-i leltárát olvasva aztán kiborul  Radnai Sándor r. ezredes, osztályvezető Budapesten – különösen akkor, amikor megtudja, hogy „Kenderesi” egy hétre elutazott Svédországba - , s azt írja a jelentés első oldalára alosztályvezetőjének (III/I-3 oszt.) Bihari János r. alezredesnek:

 

„Bihari et.!

Példátlan apolitikusság, nemtörődömség,  szakszerűtlenség.

Megfelelő választ kell adni!

R.”

 

 

(„Példátlan apolitikusság, nemtörődömség, szakszerűtlenség”)

 

De a november sem hoz változást, a tm. nem fordít kellő gondot a hiányosságok felszámolására, olyan kedvező lehetőségeket szalaszt el, melyeket nagyon eredményesen lehetett volna egyes fontos személyek tanulmányozására fordítani.

 

A Központ már  1971-nél tart, s tekintettel  arra, hogy „Kenderesi” tm. az év folyamán hazatér, csak június 15-ig határoznak meg feladatokat számára. Természetesen főként abból a negatív helyzetből kiindulva, hogy:

 

„A kutató-feldolgozó munka területén kevés előrelépés történt. Új tippszemély nem merült fel és James Garnet, valamint Tigges feldolgozása vontatottan halad. Néhány, a múlt évre tervezett feladat, - például a Spiegel című lappal kapcsolatos tanulmány - végrehajtása nem történt meg.”

 

1971-ben egy május 12-i kölni jelentésben a rezidentúra egyfelől csendes beletörődöttséggel közli a Központtal, hogy „Kenderesi elvtárs információi egyre fogynak…”, másfelől először írja le „a nagy váltás” hírét:

 

„A Képviselet is megkapta hivatalosan a KÜM-től, hogy Kenderesi váltója Bochkor lesz,..Kenderesi nagyon sajnálja, hogy a Központ nem tudta elintézni, hogy munkatársunk váltsa őt és erről még otthon szeretne az elvtársakkal beszélni.”

 

Az utóbbi mondatok azt jelentik: a jövőben nem a belügyi hírszerzés  (BM III/I )küld tudósítót az NSZK-ba, hanem a katonai felderítés (HM MNVK-2). Ez korszakos váltás, aminek története és kellő magyarázata van Szirmai István halála után.

 

Mi történt a háttérben?

 

1970. január 27-én a BM III/I-3. Osztály vezetője: Radnai Sándor ezredes komoly figyelmeztető jelentésben  tájékoztatja Rajnai (Reich) Sándor hírszerző csoportfőnököt (egyúttal főcsoportfőnök-helyettest), hogy :

 

„Barcs Sándor, az MTI vezérigazgatója az MNVK-2 vezetőivel történt megbeszélés alapján a külföldi sajtótudósítók vonalán olyan személyi változásokat készít elő, amelyek Csoportfőnökségünk pozícióit gyengítik.”

 

 

(Barcs a katonai felderítés javára döntött a belügyi hírszerzéssel szemben)

 

Az történt, hogy a honvéd felderítő csoportfőnökség vezetője: Sárközi Sándor vezérőrnagy  felkereste az MTI vezérigazgatóját: Barcs Sándort (1947-1980), aki teljesítette az MNVK-2 kérését és hazahívta Bonnból a BM hírszerzés pozíciójában tudósító Polgár Dénest, s helyére az MNVK-2 operatív kapcsolatát: Bochkor Jenőt nevezte ki. Ezzel a HM átvette a bonni tudósítói helyet a  BM-től. Bochkor  Polgár mellett töltötte annak utolsó három havi szolgálatát az NSZK-ban, hogy átvegye tőle fontosabb kapcsolatait.

 

Barcs vezérigazgató  visszautasította a BM kérését döntése megváltoztatásáról. Ezért a hírszerző csoportfőnökség már csak a pártközpontban reménykedhetett. Radnai ezredes azt javasolta Rajnai r. vezérőrnagynak, hogy:

 

„Kérem főcsoportfőnök-helyettes elvtársat, hogy járjon közbe az illetékes pártszerveknél annak érdekében, hogy Polgár Dénes az MTI bonni tudósítója még egy évig, 1971-ben is Bonnban maradhasson, illetve az illetékes pártszervek Bochkor kiküldetését ne támogassák.”

 

Az illetékes pártszervek sem változtatták meg a személyi döntést, s a mögötte létrejött szerepcserét, ami kétségtelenül presztízs veszteséget jelentett a BM hírszerzésnek.

 

Az MTI is megkapta a maga jutalmát a HM-től Barcs nekik kedvező intézkedéséért: az MTI vidéki tudósítói ettől kezdve ingyen használhatták  a honvédség URH hálózatát, jelentős telexköltséget megtakarítva az éves kiadásokból.

 

„A Hét” főszerkesztője pénzt szerez és utazik

 

1971. nyarán Pécsi Ferenc, a Magyar Rádió és Televízió elnökhelyettese (az MRT elnöke: Tömpe István, az elnökhelyettes Pécsi Ferenc (1968-1974) a Televízió vezetéséért felelt, a másik helyettes Hárs István pedig  a Rádióért) felkereste az NSZK-ban a haza készülő Polgár Dénest és felkérte: legyen  „A Hét” című, vasárnap esti, egyórás politikai műsor főszerkesztője. Az MTI tudósítója még aznap elfogadta az ajánlatot. Állítólag két feltétele volt: valóban ő szerkeszthesse a műsort és ne mások a feje felett, s megválaszthassa a munkatársait. Pécsi nem mondott ellent.

 

„A Hét” című műsor 1970. október 11-én indult  „A TV Jelenti” című szombat délutáni élő műsor utódjaként a Politikai Adások Főszerkesztőségén. Alapító főszerkesztője az Aktuális Osztály vezetője: Márványi György volt, a magyar  televíziózás egyik legnagyobb tudású személyisége, aki 1957-ben a TV Híradónál kezdte pályafutását és vezető posztok betöltése után 1992-ben vonult vissza. Elméleti felkészültsége kipróbáltan párosult széleskörű gyakorlati ismeretekkel. Mindez nem kerülte el az állambiztonság figyelmét sem: Márványi a katonai elhárítás rezidense, a belügyi hírszerzés (Press Rezidentúra) társadalmi kapcsolata,  (”Markó Gábor”, „Gyóni”) és saját elhatározásából: munkásőr is. (A sorozat IV. részében írtam róla: „A kemény vonalasok,  a reformerek és az állambiztonság”, http://www.utolag.com/Ilkei/MTVII/MTVII.htm

 

 

 

(„A Hét” első szerkesztősége az 1970. október 11-i induláskor)

 

Márványi küszködte végig alapító csapatával a műsor gyermekbetegségeit, s amikor már kezdte kinőni azokat a két ismert műsorvezetővel: Vitray Tamással és Szepesi Györggyel, akkor változtatott az „összeállításon” az elnökhelyettes. A cserét a BM hírszerzés nem ellenezte. Polgár Dénes továbbra is hálózati személy maradt, bár kissé megkésve vette át előző kapcsolattartó tisztjétől: Lelovics Ottó r. századostól az új budapesti operatív kapcsolat: Kisignácz Ferenc r. alezredes a III/I-3-a alosztályról.

 

Márványinak eszébe nem jutott a műsorvezetés, Polgárnak nagyon tetszett, noha szemmel láthatóan nem volt egy képernyőre termett alkat. Alacsony, kopasz, kissé elálló, nagy fülekkel; gyenge hang, s a hangszíne sem férfias bariton. Nem egy vonzó profi, mint Randé Jenő és nem is  egy született tehetség, mint Kovalik Károly.

 

 Márványi a műsor szerkezetében a belpolitikát tette az első helyre, a külföldi utazásokra kevés pénzt kapott, ezért a külpolitika a stúdióba szorult, beszélő fejek unalmas ismétlődésével. A belpolitikában kissé vonalas volt, nyüglődött a központi feladatok televíziós lebontásával, politikai elkötelezettsége megingathatatlan volt a „fellazítással” szemben, néha magas marxista képzettségét tükröző megfogalmazásokkal érvelt a vitákban, melyekben több rugalmasságot kértek tőle.

 

 

(Kemény vonalas KB-titkárok: Biszku Béla (bal szélen), Pullai Árpád (középen), Szepesi György, Márványi György és Pécsi Ferenc társaságában „A Hét” stúdiójában 1970 októberében)

 

Ezzel szemben Polgár soha nem látott összegű pénzt járt ki magának Pécsinél külföldi utazásokra, s ez lett a siker alapja. Aki kiléphet a nagyvilágba, az hozza a képeket és a politikusokat is róla a műsorba, a többiek pedig maradnak a stúdiók falai között és mesélnek a képekről meg a politikusokról. Ha nem lett volna pénz, nincs a következő bekezdés sem.

 

Ettől kezdve „A Hét” ott volt, ahol az események zajlottak a nagyvilágban. Az egykori  vasfüggönyön kívül, sosem látott helyszíneken a legismertebb politikusok vállalták örömmel a szereplést, abban a felszabadult nyugatias légkörben, amelyet Polgár jól megfigyelt és tapasztalt Amerikában és Európában: szabadon lehetett kérdezni, engedély nélkül, kritikus felvetésre is mosolygós választ adtak sértődés helyett, sőt, oldottan viccelődtek is (Willy Brandt) és az interjú végén ők köszönték meg elsőként, hogy  őszintén tájékoztathatták a magyar nézőket. Ha pedig az újságírók hívták őket, nem volt ritka, hogy közvetlenül ők vették fel a telefont, s egy perc alatt meg lehetett állapodni velük,  fontoskodó sajtófőnökök  közbeiktatása nélkül vagy elkerülve azt a gyakorlatot, hogy a titkárnők kötelezően letagadják őket.

 

 

(A portugál forradalom napjaiban Polgár Dénes és Ilkei Csaba egy lisszaboni laktanyában forgat)

 

[A személyiség interjúk között szerepelt például: Indira Gandhi, Willy Brandt, Francois Mitterand, Fidel Castro, Hailé Szelasszié, Mario Soares, Joseph Luns, Alvaro Cunhal, Marien Ngouabi, Robert Mugabe, Anker Jörgensen, Walter Scheel,  José Lopez Portillo, Joshua N’Komo és mások. Polgár még bulvárosította is a külpolitikát és derűs csevegéssel színesítette a műsort Gina Lollobrigida, Juliette Greco  vagy Francoise Sagan társaságában; megtalálta a kamerával Ethel és Julius Rosenberg fiát: Michael Meeropolt az USA-ban. Izgalmas napokban volt ott „A Hét” stábja  Vietnamban, Kongóban, Rhodesiában, Etiópiában, Libanonban, Ausztráliában,  Mexikóban, az amerikai elnökválasztáson, a portugál forradalomban, az Apolló és a Szojuz-19 űrhajó összekapcsolásánál és másutt.]

 

 

(Interjú után Alvaro Cunhalnál, jobbra Ilkei Csaba)

 

Polgár ezekben az interjúkban, riportokban felkészültségével, tartalmi elmélyültséggel, új információk  felsorakoztatásával, kulturált vitakészségével állta a versenyt, s egyensúlyozta ki azt a külsőséges szakmai hiányosságát, hogy nem amorózó vagy huszárkapitány alkat, nem is született tévésztár. Következetesen igyekezett tartani magát ahhoz a tételhez, amelyet Amerikában tanult meg: „Mit tudsz, amit más nem tud?” Mert a versenyben ez az érték!  Ez különböztet meg igazán. Hosszú távon csak ezzel lehet nyerni. Ezért kerülte ki a betömedékelt utakat, s keresett helyettük újakat. Akkor is, amikor a hivatalosság nem értette meg, s nem tudta követni szolgálati rövidlátással, funkcionáriusi gyávasággal. (Néha keserűen jött vissza a magyar külügyminisztériumból, javaslatait meghallgatták, aztán refrénszerűen utasították el:”Inkább ne!”)

 

Washingtonban, az U Thant interjú után, 1963. november 10-én papírra vetette szakmai sikereinek egy másik tanulságát, amihez mindvégig tartotta magát pályáján:

 

„Eddigi amerikai munkám során úgy láttam, és úgy látom most is, hogy a magam feladatkörében eredményt csak úgy érhetek el, ha minél nagyobb személyi tekintélyt szerzek, s ha minél komolyabb kapcsolatokat szerzek. Ha a kapcsolatok szerzésére alkalom nyílik, ezt azonnal ki kell használni.”

 

 

(„Személyi tekintély és kapcsolat szerzés”)

 

És mi történt a belpolitikával a műsorban? Noha nőtt a riportok valóságfeltáró, kritikai éle, a nézők többsége nemigen  sajnálta, hogy háttérbe szorult. Talán a politika sem. Nehéz idők jöttek, bonyolult magyarázatot kívánó tényekkel: az új gazdasági mechanizmus visszafogása,  a reformerek leváltása, az energiagondok begyűrűzése,  az ország eladósodása, az életszínvonal stagnálása.

 

Mindezek ellenére véletlenül se túlozzuk el érdemeit, mint néhányan abból a körből, akik szeretik egymást feldicsérni, kitüntetni, kinevezni és legendásnak minősíteni.  Polgár nem csinált „valóságos forradalmat” a magyar televíziózásban. „Értelmes kommunistának” vallotta magát - miként már idéztem -, s jól tudta, meddig mehet el, hol a határ, aminek túllépését nem tűri sem a pártközpont, sem az állambiztonság, sem az akkori szövetségi rendszer. (Ezt bizonyította fegyelmi büntetése is az MTI-nél.) Többször figyelmeztették csendesen a háttérben  és hangosabb határozottsággal a vezetői dolgozószobákban  (így például Horn Gyula, az MSZMP KB külügyi osztályának helyettes vezetője):  a szövetségi rendszer összehangolt külpolitikai elveivel nem mehet szembe, erre irányuló  egyéni elképzeléseit és ötletei nem díjazzák, az állami televízióból nem hirdethet magánvéleményt. Tehát igenis szóltak felülről, megálmodott és hirdetett önállósága a szerkesztésben viszonylagos, időnként illuzórikus  volt. Pontosan tudta azt is, mit jelent pályáján az, ha a BM kizárja az állambiztonsági hálózati személyek sorából. Nem várta meg, mindig időben visszavonult.

 

És tényleg szabadon megválaszthatta munkatársait?

 

Nem egészen. Ötöt készen kapott a műsoralapító Márványi  György első szerkesztőségéből, átvette őket, különben a műsorkészítés folyamatosság látta volna kárát. A többieket ő hívta máshonnan. Mivel „A Hét”-től utazni lehetett a nagyvilágba, nagy volt a nyüzsgés a műsor körül a külső munkatársak, főként az operatőrök és a riporterek  részéről. Egyesek azóta már legendákat is gyártottak, hogy ők belső munkatársak, sőt műsorvezetők is voltak és Dénes (bácsi ) biztatta őket, ezt és azt mondta nekik.  Valójában a szerkesztőség környékén sem jártak, vagy időnként benyitottak, sündörögtek, hízelegtek, de sikertelenül.

 

 

(Márványi György, „A Hét” alapító főszerkesztője)

 

Polgár Dénes főszerkesztő 2008-ban az életét, pályáját összegező fő művében, az „Egy Polgár a nagyvilágban” c. kötetében a következő  munkatársait említi név szerint:

 

Várkonyi András, Horvát János, Ilkei Csaba, Pethő Sándor, Poór Klára, Hortobágyi Éva, Tóth Judit, Sugár András, Balogh Judit, Szegvári Katalin, Wisinger István riporterek és Bakos László gyártásvezető.

 

Helyettesének Várkonyi Andrást választotta, aki épp úgy győri születésű volt, mint ő, hozzá hasonlóan belügyi (államvédelmi) múlttal. (Várkonyiról a sorozat IV. részében írtam „Szemes” ügynök jelentései kapcsán: „A kemény vonalasok, a reformerek és az állambiztonság”, http://www.utolag.com/Ilkei/MTVII/MTVII.htm)

 

„Kenderesi” titkos munkatársként természetesen minden televíziós külföldi útja előtt értesítette kapcsolattartó tisztjét, feladatot várt, kért és kapott a hírszerzéstől, bárhova is utazott. Legtöbbet az NSZK-ba, ott volt a legtöbb friss és még élő kapcsolata. Sikerekről és kudarcokról egyaránt beszámolhatott, a csoportfőnökség nem volt elégedetlen. Titkos munkatársként készített írásos jelentését néha a televíziós dolgozószobájában, „A Hét” szerkesztőségében adta át a belügyi hírszerzés megbízottjának, aki külügyminisztériumi fedéssel érkezett, mint például 1976. október 29-én délelőtt 10 órakor. Mielőtt 1972 nyarán szívinfarktus érte Tihanyban, az újságíró üdülőben, 1972.  január 2.-ról 3.-ra virradó éjjel a legelőkelőbb kölni szállodában: a „Dom Hotel”-ben kábítószeres rablás áldozata lett. Éjszaka behatoltak a szobájába,  kloroformos maszkot szorítottak a szájára, s miután biztonságosan elaltatták, elvitték útlevelét, összes igazolványát, pénzét, a sajátját és a napidíjakat is. (Meglett az elkövető, papírjait gyorsan pótolták, pénzét visszakapta.)

 

1974-bn leváltják Pécsi Ferenc elnökhelyettest, visszamegy az MTI-hez, vezérigazgató-helyettes, főszerkesztő, de a kudarcot nem tudja elviselni, kiújul idegbetegsége és 1975 decemberében a budai erdőkben főbe lövi magát. Ötvenegy éves volt. Polgár Dénes barátját, legjobb kollégáinak egyikét vesztette el, megviselik az események.

1976 második felére erősödött a központi irányítás. A Tájékoztatási Hivatalban tervszerűen lebontották az előírt témaköröket és kiszignálták a szerkesztőségekre, ki, mivel foglalkozzon és be is számoltatták a főszerkesztőt a végrehajtásról. Egyre több kötelező feladatot kapott felülről „A Hét” is.. A visszarendeződést magyarázó vonalas riporttémákra, üzemek, téeszek és egyes vezetők népszerűsítésére (egy KB-titkár szombaton vadászott egy gyenge tsz jó erdejében, hétfőn már ott volt a jelzés: foglalkozni kéne ezzel a kiváló termelési eredményt elért kollektívával). A látszólagos függetlenségét már rég feladni kényszerülő  főszerkesztőre  megpróbáltak ráerőszakolni párthoz hű, de tehetségtelen riportereket, sőt, már rég szándéka ellenére vezetett ténylegesen műsort nála elnöki utasításra R., a rossz megjelenésű, hiteltelen, műveletlen kádergyerek,  aki gyakran hivatkozott Biszku Bélára és Cservenka Ferencnére. ( Néhány év múlva pénzügyi visszaélések miatt kellett távoznia az MTV-től.)

 

Mondhatná erre ma egy korabeli pártvezető: ez mással és máskor is előfordult ott, ahol az egypártrendszerben pártirányítás volt és csak egy állami televízió létezett. Nem volt kötelező párttagnak lenni, de aki belépett, arra főszerkesztőként is vonatkozott a pártfegyelem és utólag is  (2008) felesleges érzékenykedni a relatív függetlenség illúziójának elvesztése miatt. Hibák, elvtelenségek pedig mindenütt előfordulhattak.

 

Polgár Dénes főszerkesztő ezt írja 2008-ban megjelent, már többször említett könyvében:

 

„1976 vége felé már nem tudtam teljes mértékig megvalósítani elgondolásaimat. Amitől tartottam, bekövetkezett. „Felülről” kezdtek beleszólni a műsor összeállításába…

 

…láttam, hogy a folyamat nem áll meg, s elhatároztam, hogy felmondok, otthagyom a televíziót. Nem lepett meg, hogy a négy legfőbb vezető közül csak kettő próbált maradásra bírni. Éreztem, hogy „nyugatinak” tartott műsoraim kezdenek kényelmetlenné válni a televízió elnöksége számára.

 

Felmondásomat rögtön elfogadták. […] Egyetlen percig sem maradtam munka nélkül. Az MTI-hez úgy siettem vissza, ahogyan Petőfi írja a kis Túr folyóval és a Tiszával kapcsolatban: „Mint a gyermek az anyja kebelére”. S az MTI vezérigazgatója azonnal kinevezett tudósítóvá a Benelux országokba.”

 

[Utódja: Kolek Vera  a pártközpontból jött, ahova szerkesztőként került a Magyar Rádióból. 1981-ig, Hajdú János érkezéséig volt „A Hét” főszerkesztője.]

 

 

(Hajdú János felszólalása 1983-ban az országos agitációs és propaganda tanácskozáson, mögötte Aczél György és Óvári Miklós)

 

De vajon így történt-e Polgár Dénes távozása?

 

Mit jelentett erről Polgár Dénes („Kenderesi” tm.) az állambiztonságnak, s mit jelentett az MTI egy másik tudósítója („Petres Géza” fedőnevű titkos munkatárs) Polgár Dénesről?

 

1976. november 12-én „Kenderesi” tartótisztje: Kisignácz Ferenc r. alezredes (III/I-3-A alosztály) jelentette, hogy 10-én találkozott a titkos munkatárssal, aki elmondta neki – egyebek között – a következőket:

 

„Kenderesi elmondta, az illetékes szervek teljesítették „A Hét”politikai szerkesztésével kapcsolatos kívánságait, ő mégis arra gondol, visszakéri magát az MTI-hez és végleges visszavonulása előtt még egy külföldi kiküldetést teljesít, amely nyilvánvalóan nem lesz olyan strapás, mint A Hét.

 

Kérdezte, mi a véleményem, tanácsolnám-e neki az ilyen tartós kiküldetést? Válaszomban kifejtettem, ha A Hét főszerkesztői funkció után nem zavarja, hogy csak egy lesz az MTI külföldi tudósítói közül, akkor mi csak örülni tudunk a kiküldetésnek, különös tekintettel arra, hogy Brüsszelből időközönként „átvándorol” NSZK-beli ismerőseihez, s így értékes információkkal szolgálna.”

 

 

(Az illetékes szervek teljesítették Polgár kívánságait)

 

Ezt megerősítette az MTI egy másik tudósítója, vezető beosztású munkatársa, aki „Petres Géza” fedőnéven volt a hírszerzés titkos munkatársa. 1976. november 16-án Bíró Ferenc r. őrnagy jelentette a vele folytatott beszélgetés után a III/I-3-A-nak:

 

„… a 64 éves Polgár Dénes szeretne még külföldi poszton dolgozni. A nyár folyamán úgy volt, hogy eljön a Televíziótól. Akkoriban munkaterületén több probléma merült fel, amiért felkereste az MSZMP KB-t és kérte a problémák rendezését, kilátásba helyezve, ha ezek nem kerülnek megoldásra, úgy kéri nyugdíjazását.

 

Az MSZMP KB a felvetett kérdéseket megvizsgálta és azokat orvosolta. Így most Polgár Dénes olyan helyzetbe került, hogy nem tudja otthagyni a TV-t, bár vágya a külföldi szolgálat. Ezért az MTI most azt tervezi, hogy kikéri Polgár Dénest a TV-től… a római és brüsszeli állomáshelyre két jelölt van….”  (ÁBTL 3.2.3. Mt-1532)

 

Akkor most melyik változat igaz a kettő közül? Kinek higgyünk? Melyik Polgár Dénesnek? Az események után 32 évvel visszaemlékező nyugalmazott főszerkesztőnek, vagy az események idején frissen jelentő hálózati titkos munkatársnak, aki ugyancsak ő volt „Kenderesi” fedőnéven?  Azt mindenki tudta, hogy az állambiztonságnak nem volt tanácsos hazudni, mert megvolt a lehetősége és apparátusa ahhoz, hogy többszörösen is ellenőrizze ügynöke állításait, s aki megpróbálta félrevezetni, azt nyomban kizárta a hálózatból, annak minden következményével együtt. Ezzel Polgár is tisztában lehetett, s nem valószínű, hogy kockáztatott.

 

Térjünk vissza november 12-höz. Azzal kapcsolatban, hogy Kisignácz Ferenc r. alezredes jelentette: „Kenderesi” Brüsszelből szeretne időnként átjárni az NSZK-ba és értékes információkkal szolgálni, az alezredes felettese: Dr. Táttár László r. alezredes  egy cédulán saját kezűleg azt írja  Radnai r. ezredesnek, hogy:

 

„…NSZK-ba ne járjon át, Sándort, Szepesit zavarná!”

 

 

(„Az NSZK-ba ne járjon át, Sándort, Szepesit zavarná!”)

 

Szepesi György a Magyar Rádió bonni tudósítója 1975-1978 között. Sándor István (1947, Budapest, Róth Ilona), az MTI tudósítója Bonnban 1976-tól 1981-ig. (Majd 1981-től 86-ig a „A Hét” munkatársa, műsorvezetője.)

 

Ha az MTI vagy a Magyar Rádió valamelyik vezetője mondja azt, hogy ne zavarjátok  Sándort,  Szepesit, akkor nyílván a tudósítói munkájukra gondol.

 

Ha a magyar állambiztonság egyik illetékes vezetője írja azt, hogy Polgár ne zavarja Sándort, Szepesit, akkor feltehetően az állambiztonsági munkájukra utal.

 

 

(Sándor István)

 

Szepesi György köztudottan és bevallottan  a „Galambos” fedőnevű tmb. volt, akit még 1950-ben szervezett be az ÁVH. Sándor Istvánt azonban eddig elkerülte az állambiztonsági kutatómunka, a jövő feladata lesz tisztázni szerepét.

 

 

1976. november 23-án a  hírszerző osztály (III/I-3 ) új vezetője: Dr. Táttár László r. alezredes tájékoztatja a kémelhárítás illetékes osztályvezetőjét ( III/II-2): Péter Mihály r. alezredest arról, amit „Kenderesi” tm. november 11-én jelentett. Ezek szerint:

 

November 10-én Budapesten Münch tanácsos (NSZK) meghívta az ARD által Magyarországon készített film megtekintésére. Jelen voltak: Hajdú János és felesége, Tatár Imre újságíró, Pomázi József a MÚOSZ-tól, a kanadai és a török nagykövet és egy fiatalember az angol nagykövetségről. Vacsora után bemutatták a filmet, amely aránylag tisztességes, kivéve az 1956-os dokumentumokból belevágott archív filmeket. A Magyarországon készített felvételek és interjúk határozottan pozitív színben állítják be országunkat. A filmet kikopírozás végett „Kenderesi” egy napra kölcsön kérte Münchtől, aki készségesen odaadta. A filmet azonnal ki is kopíroztatta és vezető elvtársaknak be fogják mutatni. Münch kérte, hogy egy, az NSZK-t bemutató filmet, amelyet ő Bonnból kapott, mutassa be a magyar TV. „Kenderesi” azt válaszolta, küldje el neki a filmet, megtekintik és a TV vezetői fogják eldönteni, hogy be kívánják-e mutatni. Egyébként csak általános társalgás folyt.

 

 

(Polgár jelenti Hajdú Jánosról és feleségéről)

 

A hírszerző osztály vezetője ezek után még a következőket írja a kémelhárítás illetékes osztályvezetőjének:

 

„Megjegyezzük még, hogy Kenderesi engedélyünkkel járt Münchnél, részvételét Hajdú János is jelentette. Javasoljuk az elvtársaknak, hogy ha e témakörrel kapcsolatban kiegészítő információt kívánnak szerezni, forduljanak a III/I-11 osztály vezetőjéhez, miután egyik munkatársa ugyancsak részt vett a rendezvényen.”

 

 

(Hajdú János jelentette Polgár részvételét, de ő engedéllyel volt jelen)

 

Az világos, hogy Polgár Dénes milyen szerepkörben jelentett Hajdú Jánosról, az viszont (még) nem, hogy Hajdú János milyen minőségben jelentett Polgár Dénesről.

 

Hajdú a Népszabadság munkatársa, bonni tudósító (1971-74), „A Hét „főszerkesztője (1981-87), az MSZP országgyűlési képviselője (1994-98).

 

Brüsszel:  Biszku, NATO, Közös Piac

 

Polgár úgy érkezik Brüsszelbe, hogy új kapcsolattartó tisztet kap: Kisignácz Ferenc r. alezredest Beofsics György r. alezredes váltja (III/I-3) 1977. áprilisában.

 

Attól a Kiss Csabától veszi át az MTI tudósítói posztját, aki korábban nagyszerű lakást talált a hírügynökségnek, s tapasztalt, kipróbált, avatott és megbízható tudósító, már „A Hét” alapítója: Márványi György is őt választotta külpolitikai munkatársának 1970-ben.

 

Hamarosan megtisztelő „pártos” feladatot kap: ebéden láthatja vendégül Biszku Bélát, az MSZMP KB titkárát, korábbi belügyminisztert, aki feleségével együtt gépkocsival átutazik Brüsszelen. Polgárné, Gabi kitesz magáért, főztjével bebizonyítja, hogy nincs szélsőbalos vagy „nyugatias” ebéd, csak jó vagy rossz. Biszkuék jól érezték magukat Polgáréknál.

 

 

(Biszku Béla)

 

A hírszerzés elégedett „Kenderesi” brüsszeli jelentéseivel, aktívan, kezdeményezően végzi munkáját, rövid idő alatt több értékes információt küldött célterületekről és objektumokról. Ezért Radnai Sándor r. ezredes, csoportfőnök-helyettes javaslatára úgy dönt a BM hírszerzés csoportfőnöke: Bogye János r. ezredes, hogy 1977. júniusától „Kenderesi”-t  a 3. osztálytól  átveszi a 14. osztály, (osztályvezető: Borsányi Imre r. alezredes), s a brüsszeli rezidentúra a gazdasági információszerzés területén foglalkoztatja a Közös Piac és a NATO irányába. Információs munkája honorálásaként havonta 3 ezer belga frank rendszeres juttatást kap. Ezt az összeget aztán 1978. áprilisától 5 ezer belga frankra emelik, tekintettel arra, hogy:

 

„…a munkatárs korábbi foglalkoztatása során szerzett tapasztalatok azt mutatják, hogy Kenderesi elvtárs igen érzékenyen reagál a szervünk számára végzett munkája anyagi elismerésére…”

 

 [A BM III/I-14 osztály fő feladata 1976 és 1981 között a gazdaságpolitikai információszerzés, - I. Cs.]

 

Amikor 1977. novemberében a katonai társszerv (HM felderítés) és annak brüsszeli rezidense azt az igényét jelzi, hogy NATO témakörökben ők is meghatározhassanak feladatokat „Kenderesi”-nek, a Központ egyértelmű üzenetet küld:

 

„Munkatársunk és a társszerv képviselője között közvetlen operatív kapcsolattartás – beleértve az információs munkát is – nem alakítható ki.”

 

A katonai felderítés NATO hírigénye csak a BM  brüsszeli hírszerző rezidensén keresztül juttatható el „Kenderesi”-hez, ha annak feladatai egyébkén megengedik ezt.

 

„Kenderesi” okkal hívja fel a hírszerzés figyelmét azokra a brüsszeli „kijáró irodákra” , melyek révén egyes világcégek, multinacionális vállalatok a hivatalos csatornák kiiktatásával különböző kedvezményeket intéznek és érnek el, zöld utat teremtenek megrendeléseiknek. A körükbe való behatolást és tippkutatást jó kezdeményezésnek tartja a Központ.

Egyre sikeresebb bizalmas kapcsolatokat alakít ki a NATO-val  és a nemzetközi gazdasági kapcsolatokkal foglalkozó nyugati újságírók, tudósítók körében. Arról viszont gyorsan lebeszélik, hogy „operatív szempontból, információszerző céllal” felkeresse Párizsban Schreiber Tamást, a francia rádió kelet európai osztálya vezetőjét, mert  párizsi rezidentúra már kapcsolatban áll  vele, „Magyari”-val. Egy dokumentációs központ holland titkárnője olyan iratokhoz juttatja, melyeket nem tárnak a nyilvánosság elé.

Idővel viszont önkritikusan beismeri, hogy az általa felvetett „lobby irodák” tekintetében nem tud eredményt felmutatni, túlbecsülte lehetőségeit.

 

 

(„Kenderesi” egyik munkadossziéja a 7 közül az ÁBTL-ben)

 

Kapcsolattartó tisztjét 1978-ban Szilvási Lajos r. alezredes váltja, őt pedig 1979-ben Dóczi György r. főhadnagy. Dóczi egyik beszámolójából ismert, hogy „Kenderesi” NSZK vízumát átmenetileg  megtagadták a nyugatnémet hatóságok, mert árulók és szakmabeli disszidensek (BM, MTI) ügynökként nyilatkoztak róla. Hivatalos NSZK személyiségek azonban csak átmeneti nyilvántartási problémákra hivatkozva léptek túl nagyvonalúan az ügyön, s helyreállhatott a korábbi zavarmentes állapot.

 

1979-ben és 1980-ban kétszer is előfordul, hogy a III/I-14-es osztály anyagi és szervezési segítséget kér titkos munkatársa számára a Press Rezidentúrától. Borsányi Imre r. alezredes, a 14-es vonal vezetője először azért fordul levélben a BM III/I-B. Önálló Alosztály vezetőjéhez: Dercze István r. századoshoz, mert „Kenderesi”-nek operatív érdekből Dublinba kellene utaznia, de az MTI számottevően csökkentette utazási keretét. Négy hónappal később – szintén operatív érdekből – egy, a MÚOSZ keretében történő beutaztatás előkészítéséhez és realizálásához kérnek segítséget.

 

Dóczi 1979 végén kezdeményezőbb, aktívabb, informatívabb munkára kérte „Kenderesi”-t, a rezidentúra pedig úgy látta 1980. márciusában, hogy a tm. információszerző munkája visszaesett. Ezt maga „Kenderesi” is  önkritikusan értékelte következő, augusztusi beszámoltatásán. „Ennek keretében merült fel Kenderesi elvtárs váltásának kérdése is. A tervek szerint a jövő évben kerül váltásra, váltója Magyar Péter lesz.” –írta az augusztus 21-i jelentés. 1981. június 10-én egy „Szigorúan titkos! Különösen fontos” utasításban viszont már az új tudósító fedőnevét is közlik a brüsszeli rezidentúrával: „Értesítjük rezidens elvtársat, hogy Kenderesi elvtárs váltója, Nemere elvtárs június 15-én indul Brüsszelbe gépkocsival, előreláthatólag 18-án érkezik állomáshelyére. Nemere elvtárs kapcsolattartójának a Központ Ujlaki elvtársat jelölte ki.”

Június 29-én a brüsszeli rezidentúra táviratilag jelenti a Központnak: „Kenderesi elvtárs július 1-én indul végleg haza gépkocsival, az NSZK és Ausztria érintésével. A kapcsolatok átadása Nemere elvtársnak rendben megtörtént.”

 

[„Kenderesi” átadott információs kapcsolatai közül említést érdemel:

- Marina Gazzo olasz újságíró, akinek apja Emanuele Gazzo, gazdag lapkiadó,  az Europe és az Atlantic News tulajdonosa, főszerkesztője, gyakran feltűnik a német és a francia államelnök környezetében; 

- Henry Schavoir, a DPA brüsszeli tudósítója, lótenyésztő, lóistálló tulajdonos, akinek a magyarországi beutaztatását tervezik a lovassport megismertetése címén;

- Keith Richardson eredetileg újságíró;

- Gerard Arbous, a holland külügyminisztérium sajtófőnöke;

- Maria Banky (Brennan) Polgár távoli rokona, akinek a feldolgozását végül is Budapestre teszik át, nem adják át „Nemeré”-nek]

 

 

(A 96 éves Polgár Dénes 2008-ban)

 

1981. júliusi hazatérése után 1983. április 26-án Dóczi György r. főhadnagytól  Tóth István r. főhadnagy vette át Polgár Dénes hálózati személy foglalkoztatását a III/I-5 osztály keretében. Ez az osztály a tudományos és műszaki hírszerzés feladatait látta el.

 

1983. augusztus 12-én, 71 éves korában a magyar hírszerzés kizárja a hálózatból. Csupán azt tervezi, hogy szükség esetén hivatali társadalmi kapcsolatként veszik igénybe szolgálatait. A kizárás tényét azonban érzelmi kötődése miatt nem közlik vele, tehát továbbra is titkos munkatársnak tudja magát.

 

Dr. Ilkei Csaba

tudományos kutató